A kabaréműfaj és oldalágai iránt az
Örkény István Színház még nem Örkény korától kezdve élénk figyelmet mutat (
Mi újság, 20. század?; Különóra, A kopasz énekesnő; Odüsszeusz Tours; Búvárszínház stb.). Most egy
rémvarietét gyűjtöttek be a
Julian Crouch és
Phelim McDermott alkotta rendező-író szerzőpárostól (azaz a
Cultural Industrytól), valamint (zene) a
Tiger Lillies és
Martyn Jacques terméséből. A mese
Heinrich Hoffmann maga illusztrálta 1845-ös képeskönyvére alapoz, mely nálunk
Borzas Peti vagy
Kócos Peti címen örvend közepes ismer(e)t(len)ségnek. A jelen változat copyrightja nagyrészt
Parti Nagy Lajost illeti, aki a sok citátum között a Petikés Vörösmartyt, a családi körös Aranyt és több költőtársukat megidézi (a másik Petikést, Kaffka Margitot talán nem). A laza montázs története nagyjából annyi, hogy az otthoni fészekről tirádázó, de egymást kevéssé kedvelő Anyusunk és Apusunk a sűrűn látogató gólya hozta csemetéket sorra lepasszolja a halálnak, mert a megátalkodott gyermekek nem vágnak körmöt, loncsos a hajuk, nem eszik meg a levest, szopják az ujjukat, hintáznak a széken, csúfolják a szomszédot. Ez pedig önsorsrontás, gerincsorvadás, korai vég - és rendes polgári szülők rendes polgári gyermekéhez nem is illik. Az életkioltó büntetéseket - a vízbe fulladástól kezek kitépéséig, ujjak levágásáig (papa, mama - ha szükséges - közre is működik) Dr. Roboz és Dr. Chor, két fenyegetően nyájas küllemű konferanszié ajánlja a jó- vagy rosszgyerekként megszólított kedves közönség érdeklődésébe. Az egyik ördög, a másik törpe.
Izsák Lili sokajtós, sokablakos babaszoba-dobozdíszletében
Nagy Fruzsina kiváló jelmezei és maszkjai Hoffmann rajzait (valamint nála zseniálisabb folytatójának, Wilhelm Buschnak az 1865-ös
Max und Moritzát, elmagyarosodva: a sötét kópé
Marci és Miskát) tekinti irányadónak.
Ascher Tamás a muzsikától és a koreográfiától
(Dékány Edit) sem egykönnyen megmozduló képsorozatot saját korábbi, itteni Ionesco-rendezésének vágányáról indítja, s mérsékelten abszurd, szellemes megoldásokig igyekszik lendíteni. A szabóollóval lemetszett ujjak helyén piros szalag serken, az Anyusunk szerint kölni illatú nyuszik pléjbojgörlös jókedvvel puskázzák le nagy vadász Apusunkat, a karikás szemű, termetesre nőtt porontyok úgy úszkálnak a színpad akváriumában, mint ha formalinos üvegben lubickolnának (akad bábszínházi, halacskás jelenet is, hiszen az élet végén
a hal áll). Az igényes, intelligens, derűs népszórakoztatás mókái nagyjából harminc percre elegendők a kilencvenből -
A jógyerekek képeskönyve kabaréban nem is lehetne hosszabb kiadós fél óránál. Utána már ismételgetésekből kell megélni. Parti Nagynak sem ez a leginvenciózusabb munkája. A remek nyelvi poénok nyomában nemegyszer zötyög elő nehézkes rím, suta ritmus a megnyomorgatott számítógépből. A nyelvi idiotizmus társadalmilag vészjósló, önjáró szekvenciái nem válnak fenyegetővé. Semmi nem vall arra, hogy Ascher a családi rémségek kicsiny boltját kereste volna a darabban: az utódok hullanak, mint a legyek, de ez a legkevésbé sem rendíti meg az unatkozásba süppedő publikumot.
A színészek természetesen jelesül teljesítenek. Cirkusz, marionett, kabaré a kisujjukban van, óvodára, napközire, menzára élesen emlékeznek, technikájukból az egyéni és csoportos foglalkozásokra is futja. Felismerni nem könnyű őket ruhácskáik és maszkocskáik alatt. A nemi identitás ellenében kapták szerepüket:
Bíró Kriszta az akaratos Petike,
Für Anikó a sündöri Janika,
Hámori Gabriella a bohóc Robika,
Kerekes Éva a Karinthyt is - nem ok nélkül - eszünkbe juttató Fricike,
Pogány Judit az örök pólyás Konrádka,
Takács Nóra Diána pedig Fülöpke, aki talán szétüthetne a testes szülők között.
Polgár Csaba Hennike pöszeségre kényszerítő fogszabályozó zablájával,
Debreczeny Csaba Agusztácska elveszettségével nevettet.
Széles László tökéletesen karikírozza debella Anyusunkat. Apusunk bőrébe némi meglepetésre nem színésznő bújt: a stupid családfő közhelyeket szajkózó alakjában hibázni nem tudó Csuja Imre formálja meg. A rendezői beállítás szerint csakis ők a bűnbakok, a kicsik legfeljebb pajkosak, de rajtuk nem lehet számon kérni semmit, akármeddig csüng gyászoló körmük, bármennyire túlfeszítik az engedetlenség húrját.
Máthé Zsolt első, Toulouse-Lautreces bejövetelei a megnyomorított gyerekélet, a torz gyermeknek-maradás fájón mulattató előjelzései.
Gálffi László a közönséggel való együttlélegzéssel húzza elő bűvészdobozából az agybajos doktor démoni figuráját (dr. Heinrich Hoffmann is elmegyógyintézet-igazgató volt, amikor nem gyerekkönyvet írt és rajzolt).
Darvas Ferenc és zenésztársai színes zenei sormintával szolgálnak.
A négy fal közötti háborúság, háborgás, háborodottság képsorozata az előadás. Kép-mutatás a képmutatásról. Másodosztályú képtelenségek képeskönyve.
Szerző:
Tarján Tamás
Fotó:
Gordon Eszter