Csaknem százéves kolozsvári fotókból nyílik filmtörténeti kiállítás pénteken a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, vagyis a CineFesten: a tárlat a CineClassics című programsorozat része és a Miskolci Galériában tekinthetik meg az érdeklődők.
Az országban elsőként a Borsod megyei Szendrőládon nyitotta meg kapuit a Nemadomfel Ház, a különleges kiegészítő otthon nyitórendezvényét szerdán tartották.
A helyi lakosok a nézői és egyben szereplői is annak a színházi projektnek, amely a Borsod megyei Ároktőn zajlott, jelenleg pedig a Szomolyán élők mindennapjait színesíti. A szomolyai program összegző estjét vasárnap tartják.
Megnyitotta új zenei évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a közönség szeptembertől jövő júniusig a hazai és a nemzetközi komolyzenei élet kiválóságaival találkozhat három bérletsorozatban és számos egyedi produkció keretében.
Összeállt a szeptember 10. és 19. között tartandó 7. Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes blokkja. A szervezők szerint a 14 filmből álló program minden, már díjnyertes darabja méltó a figyelemre.
Az észak-magyarországi régió egyedi hangulatú, kulturális–turisztikai–gasztronómiai eseménysorozata, a Zempléni fesztivál ebben az évben két héten keresztül, augusztus 7-21. között várja a látogatókat.
Rangos komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, irodalmi és táncestek, kiállítások, valamint gasztronómiai programok várják a Zempléni Fesztivál látogatóit szombattól egészen augusztus 21-ig a Zemplén legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein.
Görög, grúz, indiai, kongói, tajvani, szenegáli táncegyüttesek kalauzolják a résztvevőket a Távol-Kelet és Közép-Afrika világába az idei, pénteken kezdődő Matyóföldi Folklórfesztiválon a Borsod megyei Mezőkövesden.
Különböző európai kultúrák, gyönyörű viseletek és autentikus néptánc jellemezi a következő napokat a Borsod megyei Kazincbarcikán és vonzáskörzetében, ahol tizenötödik alkalommal rendezik meg a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivált.
Megérkeztek az idei Rudapithecus-kutatások résztvevői a Borsod megyei Rudabányára, az ásatások már meg is hozták az első eredményeket, néhány érdekes lelet, például egy ősmajom (anapithecus) foga is előkerült.
Új kiállítóteremmel gazdagodott Miskolc az elmúlt hétvégén. A felújított Színháztörténeti és Színészmúzeum mostantól földszinti új szárnyában rendezi meg időszakos kamarakiállításait.
A Hegyalja Fesztivál legerősebb napján a szervezők nem elégedtek meg egy legendás együttessel: a rock n’ roll alapzenekara, a Motörhead mellett fellépett még a Rolling Stone magazin által a tíz legfontosabb metálzenekar egyikéül választott svéd Meshuggah is. KRITIKA