Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »
Európai uniós támogatással többfunkciós múzeumpedagógiai oktató- és foglalkoztató tereket alakít ki két székesfehérvári épületében és a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága.
2010. szeptember 8.
A Uriah Heep, a Gamma Ray, valamint a Therapy is fellép a szeptember 9-én kezdődő Fehérvári zenei napokon (FEZEN); a háromnapos rendezvényen öt színpadon és egy alternatív helyszínen mintegy száz fellépőt láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.
2010. augusztus 28.
Kilenc ország néptáncegyüttese és egy vendégcsoport lép színpadra Székesfehérváron a szombaton "nulladik" nappal kezdődő Királyi napok - Nemzetközi néptáncfesztiválon; a nyitógála, a résztvevő együttesek felvonulása vasárnap lesz.
2010. augusztus 14.
XII. századi, illetve reneszánsz ruhába öltözött lovagok - a III. Béla Lovagrend tagjai - kalauzolják a turistákat Székesfehérváron a Középkori romkert - Nemzeti Emlékhelyen, valamint a bazilika altemplomában, a Székesfehérváron koronázott és eltemetett uralkodók nyughelyénél.
2010. augusztus 10.
Történelmi kavalkáddal várja Székesfehérvár a következő hétvégeken a turistákat; interaktív idegenvezetés, harcművészeti bemutatók, utcazene, meseprodukció részesei lehetnek péntektől szeptember 19-ig minden hét utolsó három napján a városban élők és az oda látogatók - közölte a turisztikai kht. ügyvezetője.
2010. augusztus 4.
Színházi előadások várják a következő hétvégeken Velencén, a tónál pihenőket; augusztus 15-ig minden vasárnap más-más teátrum társulata lép fel az északi strandon felállított óriás rendezvénysátorban, s mutat be egy-egy könnyű, nyári darabot.
2010. augusztus 1.
Történelmi kavalkáddal, király(i) hétvégével kívánja belvárosába csalogatni a turistákat Székesfehérvár; a nyolc hétvégén át tartó programsorozat megvalósítása széleskörű összefogás eredménye.
2010. július 19.
Az Agárdra tervezett Part Fesztivál szervezői hivatalos közleményben erősítették meg, amiről az elmúlt napokban már több forrás is beszámolt: mégsem rendezik meg zenei rendezvényt. Az előre megvásárolt jegyek visszaválthatók.
2010. július 15.
Segélykoncertet tartanak a Fejér-megyei árvízkárosultak megsegítésére péntek este az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében, a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában.
2010. július 9.
Új dalokkal, új szövegkönyvvel, zömében a korábbi szereplőkkel ismét megrendezi az Aida musicalt Szurdi Miklós.
2010. június 29.
Tíz külföldi együttest várnak az idén Székesfehérvár hagyományos, nyári rendezvénysorozatára, a Királyi napok - Nemzetközi néptáncfesztiválra.
2010. június 29.
A közönség szavazatai alapján Buch Tibornak, a Vörösmarty Színház bonvivánjának adományozta az idei Pro Theatro Civitatis Albae Regalis (Fehérvár Színházáért) díjat a város közgyűlése.
2010. június 25.
A hagyományteremtő céllal megrendezendő háromnapos JazzFace-en a hazai jazzszíntér jeles képviselői mellett a Kodolányi János Főiskola diákjai és tanárai is fellépnek.
2010. június 24.
Június 19-én a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély a hagyományos Múzeumok Éjszakája rendezvény keretében poétikus és zenés programokat szervez, emellett 18 órától a gyerekeknek csillagkép-lámpás készítésére lesz lehetőség.
2010. június 19.
Csillagközi expedíció gyermekfoglalkozás, vezércsillag tárlatvezetés, a borászat üstököse, fényfestés - a csillagászat jegyében fogant a székesfehérvári Múzeumok éjszakája.
2010. június 19.
Csillagsétány a múzeumok éjszakáján címmel 12 székesfehérvári, illetve Fejér megyei intézmény összefogásával érdekes, színes, látványos programsorozatot rendeznek szombaton Székesfehérváron, Nádasdladányban, Pákozdon és Fehérvárcsurgón.
2010. június 18.
A Kodolányi János Főiskola Könyvtára a hagyományokhoz híven idén is csatlakozott könyvbemutatókkal és közönségtalálkozókkal a 81. Ünnepi Könyhét székesfehérvári programjaihoz.
2010. június 4.
Nyolc produkciót - hét vendégjátékot és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Mozart operagáláját láthatja-hallhatja a közönség június 16-tól július 6-ig a székesfehérvári Nyári Színházi Fesztiválon.
2010. június 2.
Európai uniós támogatással teremti meg az oktatómúzeum kialakításának infrastrukturális feltételeit, és hoz létre oktató- és foglalkoztató tereket két székesfehérvári múzeumépületében a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága.
2010. május 29.
Az alkotást az író halálának 100. évfordulóján, pénteken avatták fel.
2010. május 28.
Korábbi cikkeink