Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Már nem fértek volna el többen a DESZKÁ-n

2010. március 15.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Gazdag szakmai programok és teltházas színelőadások jellemezték a vasárnap este véget ért IV. DESZKA - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját, amely minden eddiginél több programmal várta egy héten át az érdeklődőket.

 Vidnyánszky Attila

(MTI) - Vidnyánszky Attila, az eseménynek otthont adó debreceni Csokonai Színház igazgatója a vasárnap esti záró előadást megelőzően elmondta: a korábbi évekhez képest mintegy harmadával több előadást tartottak, ez a szám is mutatja a fesztivál fejlődését. Az idén 24 kortárs darabot adtak elő négy helyszínen.
 
Habár voltak kiemelkedő sikerek, mint a 20/20, a Líra és Epika, vagy a Képzeletbeli Operett című darab, mégis az az idei év tapasztalata, hogy erőteljesebben kell nyitni a közönség felé, és nem elegendő a szövegekre koncentrálni - mondta. A  műsorszerkezetet is átalakítanák, elsősorban külföldön bemutatott magyar daraboket és a hazai klasszikusokat tűznének műsorra - tette hozzá.
 
Terveik között szerepel a fesztivál nemzetközivé tétele. Ennek jelenleg az anyagi feltételei nem biztosítottak, annak ellenére sem, hogy az idén gazdálkodhattak eddig a legtöbb pénzből, mintegy 30 millió forintból - számolt be. Rámutatott: a fesztivál bebizonyította életképességét, és azt, hogy benne van a fejlődés lehetősége.
 
Vidnyánszky Attila szólt a szakmai programokról is: ezeken főleg a magyar drámák fordításának és külföldi menedzselésének lehetőségeit vitatták meg az elmúlt egy hét alatt, mintegy ötszáz érdeklődő jelenlétében.
 
Korábban:
Fotó:
Kováts Dániel
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.