Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Hatvannegyedik évadját zárta a szegedi bábszínház

2010. június 16.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Csaknem kétszáz előadást tartott most záruló évadjában a szegedi Kövér Béla Bábszínház, amely idén első ízben megszervezte az első Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivált is.
(MTI) - A szegedi bábszínház művészei idén 191 alkalommal álltak a színpadra fiatalabb és idősebb közönségük előtt – mondta Kövér László igazgató.
   
Az előadásszám növekedése részben annak köszönhető, hogy ősszel új játszóhellyel bővült a színház. A kamarateremben elsősorban óvódásoknak szóló darabokat mutattak, de nemcsak a bábjátékok kedvelőit várták ide, hanem rendeztek a helyiségben filmvetítéseket, kiállításokat és beszélgetéseket is.
   
 Kis Mukk a Kövér Béla Bábszínházban
A nagyteremben játszott négy és a kamarateremben bemutatott két bérletes produkció mellett a bábszínház helyet adott az első Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál eredetileg részben szabadtéri helyszínekre tervezett előadásainak is. Május közepén az észak-bácskai városban immár tizenhetedik alkalommal megszervezett nemzetközi gyermekszínházi fesztivál hat előadása vendégszerepelt Szegeden, a programot a temesvári, a szabadkai és a szegedi társulat produkciói, s filmvetítések színesítették – közölte Kövér László. Az ingyenes fesztivál sikerén felbuzdulva már neki is kezdtek a jövő évi rendezvény előkészítésének.
   
A szegedi és a szabadkai bábszínház együttműködése egy közösen elnyert uniós pályázatnak köszönhetően tovább bővül: a két társulat a következő évadban öt-öt előadással mutatkozik be partnerénél.
  
A Kövér Béla Bábszínház évadját június 28-án már hagyományosnak számító nyílt nappal zárja, ekkor a közönség bepillanthat a kulisszák mögé, közelről szemügyre veheti a bábokat, ráadásul a nyilvános főpróbán láthatja a Miden egér szereti a sajtot című darabot is, melynek premierje majd csak ősszel lesz. A következő évad programja már augusztus végén egy orosházi vendégszerepléssel elkezdődik, majd a társulat egy fesztiválmeghívásra Örményországba utazik – mondta a művész.
   
Nyáron megszépül a kamaraterem előtere, a távlati tervek között azonban szerepel a színház homlokzatának, nézőterének és színpadjának felújítása is.
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.