Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

A varázsfuvola két jelentős színházi erőt egyesít

2009. december 12.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
A Magyar Állami Operaház és a Vígszínház közös erővel viszi színre Mozart A varázsfuvola című operáját. A Víg színpadán december 25-én, Marton László rendezésében bemutatandó előadás a két színházi intézmény első közös produkciója.
Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház igazgatója és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója egyaránt történelmi pillanatként értékelte az általuk vezetett két intézmény együttműködését: a két színház ugyanis első ízben állít közös erővel színpadra egy előadást. Az e célra kiválasztott darab pedig nem más, mint Wolfgang Amadeus Mozart igen népszerű operája, A varázsfuvola. Ebben a minőségében pedig akár azt is mondhatjuk, hogy új értelmet nyer a "víg" és az "opera" viszonya: egy nagyobb részben prózai színház falai között, egészen más kontextusban - ám egyúttal az Operaház erejét is segítségül hívva - jön létre egy igencsak különlegesnek ígérkező produkció.
 
 Vass Lajos, Eszenyi Enikő, Fischer Ádám és Marton László
 
Vass Lajos szerint az ilyen módon összeadott tudás és tapasztalat csak javára válhat az előadásnak, a Vígszínház felé való nyitás emellett egy új közönség megnyerését, az opera bűvkörébe vonását teszi lehetővé. Eszenyi Enikő hangsúlyozta, hogy a Vígszínház repertoárszerűen játssza majd az előadást, amely egy, a közös alkotást komolyan vevő és élvező gárda munkájának eredménye.
 
Az előadás karmestere, Fischer Ádám elárulta: A varázsfuvola nagyon fontos szerepet játszik az életében, hiszen ez volt az a darab, amelynek köszönhetően gyerekként beleszeretett a műfajba, emellett említést tett arról is, hogy a mű egy olyan nagyon ritka csoda, amely "a 8 éves gyerekektől a 80 éves gyerekekig" mindenkinek szól. Szerinte ennek a Mozart-operának az az egyik legnagyobb előnye, hogy szülő és gyerek együtt, egyaránt élvezheti. A karmester egyúttal elmesélte, hogy édesapja, Fischer Sándor a harmincas években a Vígszínház zenei vezetőjeként tevékenykedett, ezért is különleges élmény számára együttműködni a teátrummal.
 
Marton László, az előadás rendezője úgy fogalmazott: a legszerencsésebbnek mondhatja magát az, aki A varázsfuvolát rendezheti, hiszen Mozart operája úgy ejti rabul az embert, mint valamiféle "csodálatos kábítószer", amelynek hatása alkotóra, nézőre egyaránt ráragad. A hármas szereposztásban megvalósuló előadás egyik különlegessége, hogy Papageno szerepében Nagy Ervin lép fel, akit elsősorban prózai szerepei emeltek reflektorfénybe. Az előadást magyar nyelven láthatjuk-hallhatjuk majd - Fischer Ádám szerint a mű a nemzeti nyelvet kívánja meg, bárhol is legyünk a világban.
 
 Vass Lajos és Eszenyi Enikő
 
Marton László elmondta: a produkcióban nagyon fontos szerepet kap az álom és valóság közti lebegés, a titokzatosság, az előadás egyúttal a felnőtté válás utazásaként is értékelhető. A varázsfuvolát december 25-én láthatja először a közönség, de a nagy érdeklődésre való tekintettel egész évben repertoáron tartják. A Michael Levine díszletei közt, Benedek Mari jelmezeivel megvalósuló produkcióban Sarastro szerepében többek közt Polgár Lászlót, Taminóként Brickner Szabolcsot, Paminaként pedig Hajnóczy Júliát láthatjuk.
Szerző:
Kelemen Éva
Fotó:
Kováts Dániel
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.