Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Először turnézik szülőföldjén Lajkó Félix

2009. április 3.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
A Vajdaságban játszik Lajkó Félix hegedűművész, aki fellépéseinek sorát Szabadkán kezdi meg szombaton, majd Verbászon és Újvidéken folytatja a koncertezést. A turnén a Magyarországon már kiadott A bokorból című új lemezét mutatja be a zeneművész.
 Lajkó Félix
(MTI) - A Vojvodina Tour elnevezésű koncertsorozat előtt a Magyar Szó című vajdasági napilap közölt interjút a hegedűművésszel. Lajkó Félix az újságnak elmondta, hogy a lemez anyagát a palicsi erdőben vették fel - ezért a lemez címe - és a helyszínekre, időpontokra utalnak a számok címei is: A gödörből, Ebéd után, Nyárfák alatt. A lemezt Lajkó Félix Brasnyó Antal brácsás kíséretével készítette el.
 
A "hazai pályán" kezdődő első turné a két-három koncert utáni szünetek miatt a nyáron is tart majd. Az új lemezt máshol is hallhatja a közönség, áprilisban Észtországban és Bécsben is. A tavasz folyamán pedig erdélyi turnét is terveznek Lajkó Félixék, július elején pedig New Yorkban játszanak, miközben a Vojvodina Tour során biztosan fellépnek még Bácson, Versecen, Zentán, Zomborban és a 34 éves Lajkó Félix szülővárosában, Topolyán is.
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.