Ránki Dezső

A bérlet harmadik, november 18-i hangversenyének első műsorszáma az idősebb hallgatókat minden bizonnyal 1956 forradalmára emlékezteti. A Magyar Rádió ugyanis a szovjet csapatok bevonulása idején újból és újból az Egmont-nyitányt forgatta le. A vészterhes időket átélők azóta is reflexszerűen társítják a zenéhez Nagy Imre hangját: "csapataink harcban állnak..."

 

A következő műsorszám Bartók I. zongoraversenye (a szólista ismét Ránki Dezső). Egyike a komponista legmerészebb hangú alkotásainak. Második tétele hosszabb ütős bevezetővel kezdődik - hallatlan újdonság volt ez 1926-ban, a mű keletkezése idején - a zongora is úgy szólal meg, mintha egyike lenne az ütőhangszereknek. Szünet után kerül sorra a "különlegesség" - az op. 130-as, hat tételes B-dúr vonósnégyes utolsó előtti tétele, vonószenekari átiratban.

 

A kései mű után viszonylag korai zárja a Keller András-vezényelte koncertet: az I. (C-dúr) szimfónia. A négytételes darab alapjában véve hagyományos szerkezetű, de számos eredeti, újszerű ötletet tartalmaz. A legérdekesebb talán a finale bevezetője. A Haydn-szimfóniákból ismert kontratáncot mintha a megszépítő messzeségből idézné fel Beethoven: egy erőteljes "g" hang után meg-megtorpanó skálamenetek (először csak három, majd négy hang, stb.) készítik elő a száguldóan gyors (s eleinte halk) főtémát.