Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Nevezetes nap

2010. március 18.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Negyvenhét éve annak, hogy a Zeneakadémia falai között egy, a hallgatókból alakult kamarazenekar adott hangversenyt. Az együttes azóta világszínvonalra emelkedett, számos lemezt készített, a legnagyobb szólistákkal adott koncertet. A Liszt Ferenc Kamarazenekar sikertörténete 1963. március 18-án vette kezdetét.
 

A kezdetben Sándor Frigyes művészeti vezetésével működő kamarazenekar többek között olyan jeles szólistákkal dolgozott együtt az elmúlt idők során, mint Isaac Stern, Vadim Gluzman, Vadim Repin, Jean-Pierre Rampal, Pauk György, Ránki Dezső. Sándor Frigyes 1979-ben bekövetkezett halála után Rolla János koncertmester vette át az együttes vezetését. Bejárták a világot, felléptek Japánban, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Kanadában. Repertoárjuk az egész zeneirodalmat felöleli: Monteverditől Bachon és Mozarton át a romantikusokig, a XX. századi zeneszerzőkig számos ismert és kevésbé ismert darabot játszanak. 

A zenekar eddig több mint kétszáz hanglemezfelvételt készített, a legtöbbet a Hungarotonnál, ahol Ferencsik János után másodikként vehették át az egymillió példányszám után járó emlékplakettet. Munkájukat ezen kívül is számos kitüntetéssel ismerték el.

1991 óta az együttes az Óbudai Társaskört tekinti otthonának, amely nyugodt körülményeket biztosít a próbáknak s az elmélyült műhelymunkának. 2009 januárjában az együttes nagy sikert aratott az amszterdami Concertgebouw-ban. Februárban és márciusban Emmanuel Pahuddal Németországban, Törökországban és Svájcban lépett fel a zenekar, áprilisban Belgium és Olaszország közönsége hallgathatta őket. 

2010 március 26-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar új bérleti műsorral jelentkezik az Olasz Kultúrintézetben. Rolla János a Fideliónak adott interjújában elmondta, hogy a négy koncertből álló sorozat sok-sok szólóval gazdagított programja nagyon jó lehetőség arra, hogy a zenekar tagjai egyéni módon is megnyilvánuljanak, hiszen negyvenhét év után szeretné átadni helyét a fiataloknak. Mint művészeti vezető - és egy-két koncert erejéig, mint hangversenymester - természetesen tovább tevékenykedik a kamarazenekar körül, de mostantól inkább azon dolgozik, hogy "a zenekar saját maga előtt tegye fel a mércét, a munka ne váljon rutinná, hanem igényes, állandóan mozgásban lévő, saját maga által kialakított hanggal dolgozzanak. Másképp nem lehet kitűnni a többi közül" - nyilatkozta a Kossuth-díjas hegedűművész.

www.lfkz.hu

A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.