Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Budapest Építészeti Nívódíja 2009

2009. december 4.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Tizenötödik alkalommal díjazza Budapest a legjobb kortárs épületeket és felújításokat. Budapest Építészeti Nívódíjának mezőnyében évről évre világosan követhetők nem csupán az építészet irányváltásai, de a befektetői és beruházói szándékok is.
A pályázat minden évben azokat az építészeti alkotásokat értékeli, amelyek már használatba vételi engedélyt kaptak és sem tervezésük, sem kivitelezésük körül semmilyen etikai, jogi vagy szerzői vita nem zajlott. Ez persze szűkíti a pályázók körét is, de az igazi értékek mégis évről évre megjelennek a nívódíj pályázatán.
 
 Az újpalotai római katolikus templom
 
A tavalyi felhozatalhoz képest az idén izgalmas tendenciák mutatkoztak: az irodaházak mellett bőven szerepeltek lakó- és közösségi épületek, sőt műemléki felújítások is. Amikor Demszky Gábor főpolgármester és Beleznay Éva főépítész a Fugában átadták a három nívódíjat és a négy dicsérő oklevelet, jóval több kategóriáról esett szó, mint 2008-ban. A díjra jelölt 24 épület közül még mindig irodaház 11, de már szerepelt köztük a történeti városszövetbe épített szálloda, műemléket és múlt századi iskolát új beépítéssel összekapcsoló komplexum, templom és uszoda, óvoda, rendelő és társasház is. A bemutatott anyag ígéretes, mert azt jelzi, hogy noha Budapest a rendszerváltás óta lassan fogalmazza meg új imázsát, számíthat az építészek szellemi muníciójára, sőt végre már a beruházók igényességére is.
 
 
 
A díjazottak egyike, a Marosi Miklós tervezte Soho Hotel a zsűri döntése alapján nem egyszerűen szállodaként, hanem a régi pesti zsidónegyed válságos építészeti-városképi helyzetében kiutat mutató példaként kapott elismerést. Dobai János SZÁMALK irodaháza lakótelepi környezetben tudott magas építészeti minőséget felmutatni, Kruppa Gábor újpalotai temploma szintén a karakter nélküli panelrengetegben volt képes megfogalmazni beilleszkedés és elkülönülés kettősségét.
 
Dicsérő oklevelet négy épület kapott, ezek közül hármat is Nagy Csaba és az Archi-kon iroda tervezett: a Richter dolgozóinak készült uszodát, a Pannónia utcai iskola bővítését, illetve az angyalföldi orvosi rendelőt. Oklevelet kapott Vikár András és Lukács István új irodaháza is, amelyik a mára nemzetközi építészeti példává nőtt óbudai Graphisoft Park utolsó nagy beépítése.
 
 A Pannónia Általános Iskola
 
Az eredményekből úgy látszik, hogy a gátlástalan bontások időszaka lezárul és Budapest lassan ismét fölfedezi a meglévő értékeit - akár épületről, akár stílusról vagy egy egész városnegyedről van szó. A nívódíj kiemeli ezt az irányt, de az utólagos elismerés mellett hasznos volna tudatos döntésekkel, megvalósítható és következetesen végigvitt városi léptékű tervekkel is előmozdítani a folyamatot.
 
 
Szerző:
Götz Eszter
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.