Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

A kétszázezredik látogató a Szépművészeti reneszánsz tárlatán

2010. február 9.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Egy 15 éves dunaszerdahelyi diák, Bodnár Zsófia lett a 200 ezredik látogató a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című, vasárnapig látható tárlatán. A lányt Hiller István oktatási és kulturális miniszter mellett Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója köszöntötte hétfőn délután.

 Hiller István és Baán László gratulál Bodnár Zsófiának

 
(MTI) - Bodnár Zsófia ajándékba kapott egy kétszemélyes római utat és egy példányt a kiállítás katalógusából. A nyertes elmondta: nagyon meglepődött a nyereményen, hiszen ez az első látogatása a Dózsa György úti intézményben. Hozzátette: szülőhelyén gyakori múzeumlátogató.
   
"Ez az első évem Budapesten, kollégista vagyok és úgy érzem, minél több mindent meg kell tapasztalni a fővárosban" - indokolta, miért választotta az itáliai reneszánsz eddigi legátfogóbb hazai kiállítását az iskolai ebédszünetben. A tizenöt éves tanuló - a Szent Benedek kéttannyelvű gimnázium diákja - hozzátette: azt tervezte, hogy a történelemdolgozatához használja fel a kiállításon megszerzett információkat. Úgy tervezi, hogy az egy hétvégére szóló, kétszemélyes római utazást testvérével osztja majd meg.
   

 Baán László rögtönzött tárlatvezetést tart a nyertesnek

 
A Botticellitől Tizianóig című tárlat a Szépművészeti Múzeum történetének harmadik leglátogatottabb kiállítása lesz - mondta Lévay Zoltán, az intézmény kommunikációs osztályvezetője, hozzátéve, hogy naponta körülbelül négyezren nézik meg a tárlatot. A legnépszerűbb kiállításnak a Van Gogh Budapesten című tárlat bizonyult, amelyet 483 ezren néztek meg, a második a sorban a 2004-es Monet és barátai elnevezésű kiállítás volt, ezt 250 ezren látták.
Fotó:
Gordon Eszter, mti
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.