Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Balesetben "utazik" Németh Hajnal

2010. március 10.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Németh Hajnal Összeomlás - Passzív interjú című installációjával várja az érdeklődőket március 11. és május 2. között a Kiscelliben.
 
A címadó munka egy installáció, mely egy balesetben összetört fekete BMW-ből és az autóroncs köré rendezett, azt mintegy idézőjelbe foglaló hanginstallációból áll. A hatcsatornás hanginstalláció autóbalesetek történeteit dolgozza fel az elszenvedő személyekkel készített interjúk alapján, melyek szövegét végül három énekes előadásában, megzenésítve halljuk a kiállítótérben.
 
A Passzív interjú jelen esetben olyan formára utal, ahol a történet a kérdező oldaláról, annak eldöntendő kérdéseiben fogalmazódik meg, a válaszok pedig "igen"-re és "nem"-re redukálódnak.
 
Az ütközésben meggyűrődött autó alapján két teljesen egyforma szobor készült, mely az eredeti gépjármű egynegyed arányú, kicsinyített másolata.
 
A balesetben összetört autó formájának - mint egyszeri, egyedi formának - a lemásolása és megkettőzése, valamint a balesetek történetének eldöntendő kérdésekben történő megfogalmazása - rávilágítva az elkövetett hibák sorozatára - a véletlen létezését kérdőjelezi meg, pontosabban a véletlent is determináltnak tekintve az eleve elrendeltség lehetőségét veti fel.
 
Az összeomlás jelen esetben mint lassú pusztulás, megfeleltetése a katasztrofális pillanat emlékezés általi végletes lelassításának, mely így az időből kiszakadva önmaga megismételhető mementójává válik.
 
Közreműködők: Hanna Szperalski (mezzoszoprán), Tobias Müller-Kopp (bariton), Franz Bühn (Kinderchor CANZONETTA Berlin), Sean Hunter Williams (szobrász), Volker Schaner - FufooFilm és Saturlight Studio Berlin (hangfelvétel).
Fotó:
btmfk.iif.hu
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.