Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Egymilliónál is többet gyűjtöttek Szegeden

2010. február 8.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Több mint egymillió forint gyűlt össze a haiti földrengés túlélői számára a Szegedi Nemzeti Színházban vasárnap rendezett jótékonysági koncerten.
 
(MTI) - A több mint félezer néző Mozart Requiemjét hallhatta és láthatta a Szegedi Nemzeti Színház négy magánénekese, Kónya Krisztina, Szonda Éva, László Boldizsár, Altorjay Tamás, a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Gyüdi Sándor vezényletével.
   
Az 553 adakozó vendég 1 041 800 forinttal járult hozzá a gyűjtés sikeréhez. Az est teljes bevétele a túlélők megsegítését szolgálja a Vöröskereszt közreműködésével.
   
A jótékonysági akció azonban még nem ért véget: a Szög-Art Egyesület képzőművészei és barátaik is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az előadás előtt 23 alkotó egy-egy művéből nyílt kamarakiállítás a színház emeleti előcsarnokában.
   
A felajánlott művek a színházi előadások előtt és azok szünetében február 19-ig láthatók, ekkor jótékonysági árverést rendeznek a képzőművészeti alkotásokból. Az aukció időpontjában kapható lesz László Boldizsár néhány hete megjelent, Verdi- és Puccini-áriákat tartalmazó cédéje is, melyet a tenorista a helyszínen dedikál.
   
A február 19-én este befolyó teljes összeg szintén a Vöröskereszt révén jut el a katasztrófa sújtotta országba.
Fotó:
mti/epa
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.