Down világnap a Vígszínházban
2010. március 21.


A Makám, az Alma együttes és a Bojtorján mellett a Vígszínház művészei gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról vasárnap a Down világnapon a budapesti Vígszínházban, de bemutatkoznak a Szlovákiából és Lengyelországból érkező Down-szindrómás csoportok is.
 |
|
Alma Együttes
|
(MTI) - A színpadi programok mellett különböző kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, játszószobával és táncos sportfoglalkozással is készülnek a szervezők az ép és Down-szindrómás gyerekek fogadására. A családokat a Vígszínház színészei,
Hegedűs D. Géza,
Kovács Patrícia,
Fesztbaum Béla,
Hegyi Barbara és az esemény házigazdája,
Eszenyi Enikő várja.
Az első magyarországi Down világnapot 2009-ben rendezték meg, az eseménynek szintén a Vígszínház adott otthont. A rendezvényt követően sokkal több család kereste fel a Down Egyesületet tanácsért, de olyanok is jelentkeztek, akik Down-szindrómás gyermeket akartak örökbe fogadni - mondta el Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, egy 10 éves Down-szindrómás kislány édesapja.
Tavaly aukciót is tartottak, amelynek bevételéből korai fejlesztő központ létrehozását kezdték meg az északkeleti régióban. Az idén is lesz árverés, a Vaterán április 18. és 29. között sportolók relikviáira és egyéb felajánlásaira licitálhatnak az érdeklődők, akik ezzel a központ befejezéséhez járulhatnak hozzá.
Fotó:
zene45.hu