Szoftver pontozta le Churchill beszédét
2009. november 17.


A második világháború történetének egyik leghíresebb beszéde volt, és egyben a legyőzhetetlen brit szellemet szimbolizálta, amikor 1940 júniusában Winston Churchill Their Finest Hour címmel kitartásra buzdított a németek támadásával szemben. Egy új, az angol iskolákban bevezetett számítógépes értékelési rendszer szerint azonban a szónoki szöveg "átlagon aluli" volt.
Minderről a múlt héten egy oktatási fórumon számoltak be, ahol egy nemrég bevezetett elektronikus értékelési rendszer buktatóit vitatták meg. Az új,
E-assessment nevű eljárás során a diákok online teszik le a vizsgákat, amit aztán számítógép értékel.
David Wright, a
Chartered Institute of Educational Assessors (CIEA) tagja azonban a rendszer pontatlanságait emelte ki, és erre éppen Churchill volt a legjobb példa, hiszen a program az ismétlések és bizonyos szavak téves használata miatt a beszédet azért értékelte átlagon alulira, mert nem tudott mit kezdeni az érzelmekkel, utalásokkal és hangsúlyokkal.
A CIEA tagjai emellett
A legyek ura című regény részleteit, és Hemingway
Valami véget ér című novelláját is betáplálták a programba. Az algoritmus szerint az utóbbi szövege hanyag, és nem elég részletes, míg Golding regénye egyenetlen színvonalú.
A szakértők ezért kiemelik: bár a program többszörös választások, vagy rövidebb válaszok esetén megfelelően használható, hosszabb szövegek értelmezésére nem alkalmas. Éppen ezért az esszék elemzésére továbbra sem javasolják a szoftvert - derült ki a tanácskozás során.
Forrás:
