Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Szeged múltjáról mesélnek a kövek

2010. március 18.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
A többszáz évvel ezelőtt élt szegediek mindennapjairól tudhatnak meg részleteket a szakemberek annak az ásatásnak az eredményeként, melyet az egyetem központi épületénél végeztek a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei.

 A Szegedi Tudományegyetem épülete

(MTI) - A uniós támogatásból megújuló műemléképület pincéjében és a két belső udvaron végezett próba- és megelőző feltárások során elsősorban korsók, fazekak, üvegedények, illetve kályhaszemek töredékei kerültek elő. A nagy mennyiségű kerámiatöredék azzal kecsegtet, hogy a restaurátoroknak több edényt is sikerül majd összerakniuk, illetve kiegészíteniük.
   
A kerámiaanyag mellett a kisebbik belső udvar területén végzett próbafeltárás során jelentős mennyiségű üveg- és fémsalakra bukkantak, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy a feltárás közvetlen környezetében a két melléktermékkel kapcsolatba hozható ipari tevékenységet űztek.
   
Deák Andrea ásatásvezető régész szerint az előkerült tárgyak fontos adatokat szolgáltathatnak a szegedi lakosság anyagi kultúrájának, gazdasági tevékenységének, kereskedelmi kapcsolatainak kutatásához. Nemcsak a régészek vizsgálják az előkerült leleteket: a természettudományok különböző területein tevékenykedő szakemberek segítségével fény derül arra, milyen állatokat fogyasztottak a szegediek, mely kerámiák készültek helyben, helyi agyagból, és melyek kerültek ide kereskedők útján, illetve milyen technikákat használtak a korabeli kézművesek.
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.