Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »

Történelmi napok Szentgotthárdon

2010. július 31.
cikk küldése e-mail-bennyomtatás
Jelmezes felvonulással történelmi napok kezdődtek pénteken Szentgotthárdon; a három napon át tartó rendezvénysorozatot a törökök felett 1664-ben aratott győzelem emlékére tartják.
 
(MTI) - A színház előtti téren középkori történelmi és kulturális hagyományőrző egyesületek mutatkoznak be, néptáncegyüttesek lépnek színpadra. A gyermekek felfedezhetik Szentgotthárd római kori régészeti lelőhelyét, vagy elkészíthetnek egy 40 méter hosszú, történelmi témájú rajzot.
   
A győztes csata emlékére futást is rendeznek; az egyik kategóriában éppen 1664 méteres távot jelölnek ki, de nevezni lehet a Szentgotthárdtól az ausztriai Mogesdorf mezővárosig tartó, 9,5 kilométeres maratoni távra is.
   
A program vásári komédiával, koncertekkel, középkori kézműves játszóházakkal, fúvószenekari találkozóval egészül ki.
   
Fotó:
vaskarika.hu
A kultúra.hu tartalmának írásbeli engedély nélküli újraközlése bármely portálon, internetes fórumon, blogon, illetve intézményi és privát honlapon szigorúan tilos, mert törvénybe ütközik, s így azonnali és automatikus jogi következményekkel jár. Kizárólag hivatkozás elhelyezésekor használható fel a szöveg, de akkor is csak a bevezető rész (lead) végéig, illusztráció nélkül.