1,3 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar előadók, könnyűzenei, világzenei és jazzegyüttesek, klubok, rendezvényhelyszínek, kiadók, zenei produkciós szervezetek, ügynökségek, zenei irodák és technikai szakemberek támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség.

A 2021 nyarán megalakult Petőfi Kulturális Ügynökség könnyűzenei szakmai kollégiuma, mely szakmai véleményt fogalmazott meg a zenei pályázati felhívásokról, javaslatot tett többek között a támogatás formájára, a jogosultak körére és az értékelés szempontjaira is.

A könnyűzenei szakmai kollégium tagjai:
Horváth László, a kollégium elnöke, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója 
Both Miklós zeneszerző, előadóművész, népzenegyűjtő  
Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Kollégium elnöke, a HammerWorld magazin alapítója  
ifj. Csoóri Sándor zenész, zeneszerző
Dénes Adél, a Petőfi Kulturális Ügynökség Könnyűzenei Igazgatója  
Gőz László, zenész, tanár, a Budapest Music Center alapítója  
Mező Mihály zenész, a Magna Cum Laude zenekar frontembere  
Muraközy Péter, az NKA Könnyűzenei Kollégium elnöke, az Akvárium és az Expresszó Klub üzemeltetője, a Veszprémi Utcazene Fesztivál főszervezője 

A kollégium munkájában jelentős részt vállalt Póka Egon zeneszerző, zenész, a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója. Halálának hírét szeptember 15-én jelentette be az MTI.

Könnyűzenei, világzenei és jazzprodukciók létrehozásának támogatása –  „Legyen öröm a zene”

A pályázat célja, hogy a hazai és határon túli magyar előadók, rendezvényhelyszínek és technikai szakemberek számára lehetővé tegye a kulturális élet újraindítását célzó programban való részvételt. A felhívás keretében egy eddig be nem mutatott könnyűzenei, világzenei és jazzprodukciót kell megvalósítani a pályázatban foglaltaknak megfelelő klubban/koncerthelyszínen.

A nyílt pályázat keretösszege 400 millió forint. A támogatás legalább 75%-át az előadók honoráriumára kell fordítani.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. 10. 01.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

A magyar zenei menedzserek és zeneipari szervezetek tevékenységeinek támogatása

A pályázat célja azon könnyűzenei, világzenei és jazzipari szereplők, kiadók, zenei produkciós szervezetek, ügynökségek, zenei irodák támogatása, akik és amelyek alapvetően és igazoltan több előadó menedzselésével foglalkoznak, több, egymásra épülő zeneipari tevékenységet együttesen, saját tevékenységi körükön belül végeznek, kiemelt céljuk, illetve tevékenységük a tehetségkutatás, illetve -gondozás, és olyan kidolgozott akciótervvel rendelkeznek, amely hosszú távú stratégiai célokat fogalmaz meg Kárpát-medencei és világpiaci kitekintéssel kapcsolatban, további célja a Kárpát-medencében alkotó és élő magyar könnyűzenei, világzenei és jazzegyüttesek támogatása kulturális tevékenységük megőrzése és fenntartása érdekében, új művek, produkciók, kreatív tartalmak létrehozására.

A nyílt pályázat keretösszege 700 millió forint.

A pályázat benyújtásának határideje 2021. 10. 01.

A Kárpát-medence zenei közösségi hálózata

A pályázat célja, hogy legalább 3 helyszínen (melyből legalább egy határon túli magyarlakta területen elhelyezkedő), legalább 3 magyar előadó bevonásával (melyből legalább 1 határon túli magyar előadó) turnészerű produkciók jöjjenek létre, melyek hosszabb távon elősegítik a megfelelő infrastruktúrával rendelkező hazai és határon túli könnyűzenei, világzenei és jazzkoncertek lebonyolítására alkalmas helyszínek és piaci szereplők (könnyűzenei, világzenei és jazzelőadók és könnyűzenei, világzenei és jazzkoncert-helyszínek Kárpát-medencei szintű közösségének kiépítését.

A nyílt pályázat keretösszege 200 millió forint.

Benyújtási határidő: 2021. 10. 01.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

A pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából hirdeti meg.

A Petőfi Kulturális Ügynökség részletes pályázati kiírásai elérhetők itt, itt és itt, a pályázatok benyújtására pedig az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) van lehetőség.

A könnyűzenei felhívásokkal kapcsolatban további információ, felvilágosítás munkaidőben hétfőtől-péntekig 8:00-14:00 óra között az alábbi elérhetőségeken kérhető:
Tel.: +36 30 618-2343
E-mail: zeneitamogatas@petofiugynokseg.hu

#támogatás

Nyitókép forrása: Shutterstock