fbpx

Főoldal elem – duplicate

Art&Design

Repülőgépgyár volt, alkotóház lett

Emlékszem, mennyire menő volt, amikor 2006-ban a Vizafogó utcában megnyílt a Budapest Art Factory. Abban az időben ezen kívül itthon nem volt ennyire grandiózus, művészek által alapított alkotóműhely és kiállítóterem. A BAF ma is cool intézmény, immár új helyen.

Zene

Pénteki kultúrrandi Rajcsányi Nóra énekesnővel, cukrásszal

Rajcsányi Nóra, művésznevén NOIRA anyaként, a dalszerzésben talált igazán önmagára, de finomságairól is ismerhetjük. Tortashka nevű vállalkozása saját esküvői tortájával kezdődött, mára pedig népszerű tortakészítő műhellyé nőtte ki magát. Egy nappal a lakáskoncertje előtt csíptük el.

Videó

Talán a halas is rám szavazott

Édesanyja szinte megszállottan egész Szolnokot bejárta, hogy lobbizzon érte. Váratlan halála miatt sajnos nem érhette meg, hogy fia, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze háromszori jelölés után idén végre hazavigye a 15. Kaszás Attila-díjat. Élményvideónk a díjátadóról.

Zene

Rettenetes sötét van

Negyvenéves a P. Mobil Heavy Medal című albuma, ennek örömére másodszor is megjelent a lemez CD-változata. Az első még 2003-ban, tehát húsz éve, a Hungaroton kiadásában, idén pedig a Grund Records publikálta, egy koncertfelvételt adva hozzá kísérőajándékként. De vajon hol helyezkedik el a Heavy Medal az örökmozgók 50 éves életművében?

Art&Design

Mit adtak Pécsnek a rómaiak, a törökök és a genius locik?

Megújult lapidárium, pécsi mamut, elveszettnek hitt mohácsi ezüstérmék, Kismányoki Károly-életműkiállítás és 19. századi pécsi képzőművészet: ismét érdemes egy hosszú hétvégét beterveznünk a baranyai városba. Dr. Bertók Gáborral, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójával beszélgettünk.

Irodalom

Így olvasnak az írók

Azt tudjuk, hogy Vámos, Spiró vagy Dragomán hogyan ír, de azt nem, hogyan olvasnak. Pedig érdekes a fordított felállás is: amikor az író nem teremtő, hanem befogadó. Összegyűjtöttük a kérdésről néhány klasszikus és kortárs szerző gondolatait, és még egy könyves adventi kalendáriumhoz való tippet is hoztunk.

HIRDETÉS

Orvos akart lenni, de inkább eljátszotta

December 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját Dörner György Kossuth-díjas színész, színigazgató, érdemes és kiváló művész, 2012-től az Újszínház igazgatója. Jelenleg többek között Bakócz Tamás szerepében láthatja a közönség.

Kihangosítani a legkiszolgáltatottabbak hangját

A szomolyai nőkből, egészségügyi dolgozókból és nőket segítő civil szervezetek képviselőiből 2020-ban létrejött a Szívhangok Társulat Megeshetne másképp című előadásának középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek éppen első kislánya születik meg.

Egy szeméttelepből is lehet rangos fesztiválhelyszín

Idén kiszámíthatóbb állami támogatással, időben tervezhetnek a kulturális fesztiválok – hangzott el a Magyar Zenei Tanács kerekasztal-beszélgetésén, ahol az is kiderült, mitől egyedi, izgalmas egy fesztivál, és vajon érdemes-e kiszolgálni a közönség ízlését.

Meghalt Bajomi Nagy György színművész

„Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk hírt” – írta Facebook-oldalán kedd este az Örkény Színház.

Nem csak egy társulat áll mögötte

Amikor egy gyakorlatos egyetemi hallgatót arról kérdeznek a színház titkárságán, milyen formában szeretné a nevét a színlapon látni, részéről teljesen természetes a csodálkozás. Ezt lehet? Megnyugtatják: ha Törőcsik Mária lehet Mari, Nagy Cecília is lehet Cili.

HIRDETÉS

Levetkőzte Picassót, hogy főnixként szárnyalhasson

Még mindig vannak, akik Françoise Gilot-ra csupán Picasso múzsájaként tekintenek, pedig éppen azután teljesedett ki, hogy a spanyol alkotóval szakított. A Műcsarnok holnap nyíló kiállítása is erre világít rá.

Karácsony az egész világ(on)

Van, ahol a Jézuska, máshol a Mikulás vagy Télapó hozza az ajándékokat, de bárhogy is, a december a legtöbbünk számára ünnepi időszak. Azonban vannak olyan különös helyek is, ahol egész évben tart a karácsony. Ezekből hoztunk egy virgácscsokorra valót.

Senki nem nézhet a saját szemébe

Egy különös, rendhagyó alkotásokat teremtő festő- és szobrászművész műtermében jártunk, aki két kérdésre keresi a választ. Kicsoda Martin Henrik? És mi az, hogy valóság?

Beck Zoli hajtincsétől a feliratos kimonóig

Nagyon szexi lett a 30Y legújabb zenekari ajándéktárgya, amit a Düsk márka alapítója, Hegedűs Dóri alkotott meg. A kollekcióban a hagyományosabbak mellett egészen extra cuccok is vannak. Megszületésükről a tervező mesélt.

Varázslat egy darab rögből

Hogyan lesz egy darab földből az otthonok díszdarabja? Kézműves mestereket és inasaikat bemutató videósorozatunk első részében Kovács László fazekasmester és tanítványa, Sánta Márton műhelyébe látogatunk.

HIRDETÉS

Szürke Patás, Ajándék vagy Száncsengő?

Melyek a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok, és kik azok a hazai dalszerzők, akiknek Magyarország kedvenc ünnepi slágereit köszönhetjük? A legnagyobb szerzői és lejátszási zeneadatbázissal rendelkező Artisjus először készítette el és tette közzé a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.

A zene misszionáriusa

Tíz éve, 2013. december 8-án halt meg Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, a Corvin-lánc kitüntetettje, aki szerint a művésznek sosem szabad kiszolgálni, csak szolgálni.

Elhunyt Rolla János hegedűművész

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Rolla János hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője – tudatta a Zeneakadémia.

Képkockákba zárt rocktörténelem

Hogyan lehet hitelesen bemutatni a magyar rockzene világát? Erre vállalkozik a Magyar Rocktörténet című képregény, amelynek első kötetét mutatták be december 5-én a Magyar Zene Házában. A hatvanas és hetvenes évek zenéjében egy kitalált karakterrel, Pallagi Karcsival mélyedhetünk el.

HIRDETÉS

K. I. aki voltam

Idén ünnepeljük Kormos István költő, műfordító, irodalmi szerkesztő századik születésnapját. Ebből az alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeumban K. I. aki voltam címmel rendeztek kiállítást. A megnyitón jártunk.

Amiért a levéltáros szíve fáj

Idén háromszáz éve, 1723-ban született meg a 45. törvény, amely a nemzetünk meghatározó iratait gyűjtő intézményt létrehozta. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársait kérdeztük az intézmény legfájdalmasabb veszteségeiről és legnépszerűbb szolgáltatásairól.

Tessék kalandozni!

Nemsokára boltokban a Libri Könyvről könyvre című olvasónaplója és öröknaptára, amelyet december 1-jén rengeteg influenszer jelenlétében, vetélkedővel és olvasási szokásainkról szóló beszélgetéssel fűszerezve mutattak be a budapesti Kastner Kommunityben.

Nagy karácsonyi gyerekkönyvajánló

Ünnep előtt vagy a karácsonyfa alatt jó könyvet lapozgatni, egy-egy mesét közösen vagy egyedül elolvasni, elképzelni, eljátszani. A MeseCentrum könyvajánlója frissen megjelent, új vagy újra kiadott klasszikus mesekönyvekből a legkisebbeknek, a kicsivel nagyobbaknak és az egész családnak.

Az Egy zuhanás anatómiája filmtörténeti remekmű

Vannak filmek, amelyek körül nincs nagy felhajtás, „csupán” Arany Pálmát kapnak. Aztán az ember beül a moziba, és nem hisz a szemének. Egyrészt egy pillanat alatt telik el két és fél óra, másrészt filmtörténeti remekművet látunk.

Az első filmek kibuggyantak belőlem

Első nyolcvan évéből az utolsó harmincban már nemcsak sokoldalú színészként, hanem sikeres rendezőként is jegyzik. Mára talán már Koltai Róbert is elhiszi ezt magáról. Pedig nem így futott neki.

Semmelweis, a magyar szuperhős?

Koltai Lajos filmje emléket állít egy magyar orvosnak, akire szakmai elhivatottsága és munkájának eredményessége miatt joggal nézhetünk fel. Ám míg Semmelweis Ignác élete korántsem volt mesébe illő, hiszen élete utolsó szakaszát méltatlan körülmények között töltötte, a film a klasszikus hollywoodi mintát követi. Kritika.

Kis magyar családregény

Van igazság? És ha igen, hány? Ezt és más, hasonló horderejű kérdéseket feszeget Nagy Borús Levente első játékfilmje Szilágyi Csenge, Péterfy Bori, Schmied Zoltán, Nagy Zsolt és Kálid Artúr főszereplésével. Teszi mindezt elegánsan, izgalmasan és rendkívül bravúrosan. Kritika az Éger című filmről.

HIRDETÉS