Létezik a popban „igazságtételi bizottság”? Nem, de gesztusokat tehetünk arra vonatkozólag, hogy precízebben rajzoljuk meg az elmúlt 50 év pop-kulturális profilját. A Moiras kiadó „nagylemezhez juttatta” a magyar rocktörténet egyik mérföldkövének számító Liversing zenekart, a jazz-rock egyik legfontosabb formációját, a Winklermayer Brasst, jelentetett meg elfeledett produkciókat a Hungáriától és az Omegától.

Omega együttes (1976): Debreczeni Ferenc, Benkő László, Mihály Tamás, elöl Kóbor János és Molnár György. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A Moiras rekonstruált Illés-albumot, de a napokban megjelentette a Futurama nevű beat zenekar 1968-as kislemezét, amelyet annak idején nem ismerhetett meg a nyilvánosság. Kovács Lászlónak, a kiadó vezetőjének szívügye volt a nagyváradi, alapvetően magyar nyelven alkotó Metropol megismertetése is az anyaországban. Most került a boltokba a Beatrice 1980-as, a Kisstadionban rögzített koncertanyaga, amelyről három felvétel ugyan megjelent a Kisstadion ’80 című LGT-vel és Omegával közös albumon, de most először jelent meg a zenekar közel 50 éves pályafutása során olyan vinyl nagylemez, amely a „nagy korszak” nem utólag feljátszott dalait tartalmazza, hanem eredeti felvételeket. Kovács Lászlóval beszélgettünk.

Szerettél volna Beatricét kiadni, és ehhez a Kisstadion 80-as koncertjét választottad. Miért ezt a felvételt? Hiszen ebből három szám már eleve hallható volt 1980 végén egy lemezen. Miért nem a kiadatlan dalokra (Kihirdették Budapesten,  TSZ-elnök…stb.) fókuszáltál?

Legelőször nem is a Beatrice volt a fejemben, amikor ezzel foglalkozni kezdtem. Negyvenéves az Omega, a Locomotiv GT és a Beatrice közös országjárása, amelynek záró koncertjét 1980. szeptember 5-én a Kisstadionban tartották. Erről még akkor megjelent egy koncertlemez (Kisstadion’80, Pepita, SLPX 17655), de arra az estének csak egy töredéke fért fel. Jó lett volna a teljes estét megjelentetni akár egy tripla album formájában, de a hozzáférhető nyersanyagok azt sugallták, hogy csak a Rice szettjének rekonstrukciójával foglalkozzam. Ebben szerencsére Nagy Feró is partner volt!

Beatrice együttes tagjai(1978): hátul Donászy Tibor, Miklóska Lajos, középen Lugosi László, Gidófalvy Attila, elöl Nagy Feró. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Nem fordult meg a fejedben a Betiltott dalok Megkerült hangszalag című, a Magyar Rádióban 1979-ben rögzített anyag kiadása vinylen?

Egy kiadónak mindig legbelső, akár szívbélinek is mondható ügye a leendő kiadványok szerkesztése, mind a kiválasztás, mind a közelebbi anyaggyűjtés területén. Tulajdonképpen így vagyok most Nagy Feró zenekarával, hiszen kifejezetten birizgál, hogy további Beatrice-felvételeket adjunk közre. De hát nem ilyen egyszerű, a felvételeket meg kell ismerni, meg kell szeretni (legalábbis én így vagyok vele) és mindazok után még Feróval is el kell fogadtatni a folytatást. Ebben az ötleteléskor persze a Magyar Rádióban „feketén” rögzített 1979-es felvétel kiadása is felmerült.

A Kisstadión-féle koncertfelvételt rögzítette a hanglemezgyár (az LGT 1983-as koncertlemezén is van róla néhány dal). Az MHV-tól kellett megszerezni, vagy vagy az Omega Stúdiótól, akik szintén rögzítették a felvételt?

Az 1980-as hanglemezen az Omega együttes van megjelölve a felvétel készítőjeként, de az nem is a teljes koncert anyaga. Minket Nagy Feró archívuma jogosított a felvételek felhasználására. Egyébként jó ideig eltartott, míg a részletekben heverő és nem egyenletes minőségű számokból a felkonferálások alapján össze tudtuk állítani a valós számsorrendet, emellett persze a hangminőséget is restaurálni kellett. Az eredménnyel elégedett vagyok.

Az Atlas zenekar 1965-ös anyaga csak CD-n jelent meg, mert a drágább vinylre már nem biztos, hogy lett volna vevő, hiszen már talán nem is élnek azok, akik ott voltak a zenekar 1965-ös koncertjein. A Futurama esetében is részben hasonló a helyzet, mégis vállaltad a vinyl kislemez kiadását.

A Futuramáéktól (ahogy ezt a hatvanas években még mondták) csak ez a két szám maradt fenn. A dalok terjedelme tálcán kínálta az ötletet, hogy egy tényleg retro kinézetű és kivitelű kislemezre kerüljenek. A mi kiadványunk háromszáz példányban jelent meg. Érdemes megemlíteni, hogy a hatvanas években a hazai beat kislemezeket általában csak pár ezres példányszámban publikálták. A műfaj kezdeti éveiben nem volt olyan széles vevőközönségük még. Ennek nem a lemezgyár hiánygazdálkodása volt az oka, mint már pár évvel később a hetvenes évek, illetve a rock-korszak elején. Egy tízezres eladás már kiugróak számított a hatvanas években.

Meglepő, hogy underground zenéket nem adsz ki… Ott lenne a teljes nyolcvanas évek szcénája… A CPg kislemezen kívül más nem volt, de az is punk volt.

Nagyon szívesen tennék így, ha szembejönnének megfelelő művészi és hangminőségű felvételek, amelyek még eddig nem vagy csak méltatlan módon voltak publikálva. Ezt bátran veheti akár táncra felkérésnek is az a kedves olvasó, akinek vannak ilyen felvételei. A CPg-kislemez afféle oldalági projekt volt, nem is kapott saját logót, katalógusszámot, és még nálunk is kirívóan alacsony, kétszáz példányban készült el. Persze, ma már vállaljuk ezt a kis gerillaakciót.

Vannak olyan képzeletbeli, vágyott kiadványok, amelyeket még nem tudtál különböző okok miatt kiadni?

Erdélyben szép létszámmal működtek magyar könnyűzenei előadók, amelyek közül az ottani rock színtér csúcsán levő Metropol együttestől több kiadványunk is megjelent már.

A Metropol Együttes
Fotó forrása: Erdélyi Napló

A folk színtérről a Józsa-Horváth duó és a Búgócsiga együttes lemezeit is gondoztuk. Számomra azonban mindmáig ábránd maradt, hogy onnan további előadókat is megmutassunk. Pedig szép számmal voltak ott nagyon jó zenekarok és még felvételeik is vannak. De rendkívül nehézkes a felkutatásuk, a jogi környezet gondjairól nem is beszélve. Csak néhány név ízelítőül: T. Vox, Reflex, Autostop, Fortuna…

Persze örömmel fedeznék fel magyar könnyűzenei felvételeket a többi szomszédos országból is, de úgy tudom, hogy a romániaihoz hasonló komplex színtér másutt nem jött létre, csak egyedi, elszórt próbálkozások bukkantak fel itt-ott.

Vonzódsz a progresszív rockhoz, a Solaris számos kiadványát publikáltad. Lehet azt mondani, hogy a prog-rock a Moiras szempontjából a leginkább eladható műfaj? Külföldön, az Egyesült Államokban, Japánban hogy mennek a Solaris-lemezek?

Nálunk az eladhatóság mindig egy fura, kétélű kérdés. Egyrészt elsősorban művészi szempontokat veszek figyelembe egy kiadvány tervezésénél, másrészt sajnos nincs olyan támogatottsága a kiadónak, hogy egy bizonyos eladási mennyiség alatt is legyen forrásunk további kiadványok gondozásához. De szerencsére az eddigi tevékenységünk kellően népszerű volt a gyűjtök körében ahhoz, hogy már tizenöt éve folyamatosan tudjunk működni. Hála ezért!

Négy Solaris-nagylemez jelent meg nálam és nagyon jó együttműködés alakult ki a zenekarral. Egyébként ez a sorozat is attól függetlenül jött létre, hogy mennyire kelendőek a lemezek. A külföldi terjesztés megoldott, folyamatosan érkeznek visszajelzések a Solaris albumairól is. Azonban a mai, 21. századi vinyl-piac sajátosságát jól mutatja, hogy egy, a maga műfajában világsztárként ismert előadó esetében is csak néhány száz példány kel el a lemezekből.

A P. Box szinte minden felvétele megjelent lemezen, a Fekete bárány és a Táncolj Pandora! kivételével. Nem lett volna izgalmasabb egy kompiláció az alternatív változatokból illetve a kiadatlan felvételekből?

Nem kevés latolgatás folyt azon, hogy mi kerüljön a P. Box megalakulásának negyvenedik évfordulóját köszöntő kiadványunkra. Több szempont ütközött, amire a kérdésben te is hivatkoztál. Számomra a döntő faktor végül is egy 1983 őszi, jól sikerült koncertfelvétel hangulata volt. Egyébként az egyik említett kiadatlan szám szerepelni fog a lemezen!

Vikidál Gyula (1981) Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Kellett meccselni a debreceni, szintén P. Box néven futó formációval, akik birtokolják a P. Box nevet? Vikidál Gyulának megmutattátok a megigazított felvételt? Könnyű volt vele azok után együttműködni, hogy te adtad ki CD-n az 1985-ös szólólemezét?

A felvételen egy öttagú zenekar játszik: Bencsik Sándor gitározik, Cserháti István billentyűzik, Vikidál Gyula énekel, Sáfár József basszusgitározik és Szabó István dobol. Mivel a lemezen szereplő zenekar ma már nem létezik, ezért minden egyes előadó vagy annak jogutódja külön-külön járult hozzá a lemez megjelentetéséhez – ahogy ez egy hangfelvételes kiadványhoz szükséges. Mások előadói hozzájárulása (akik később játszottak a név alatt) viszont nem szükséges. A lemez utómunkálatait Sáfár József végezte, aki ma hangmérnökként is tevékenykedik. Biztos vagyok benne, hogy megmutatta a felvételt minden érintettnek, akinek lehetett!

A sajtó hosszú évek óta visszatérő módon a vinyl reneszánszáról ír. Te érzékelsz az eladások vonatkozásában valamit ebből a bizonyos reneszánszból? Tervezhetőbb most egy-egy év?

Valószínűleg nagyképűség nálam éves tervekről beszélni, mivel évente 1-3 kiadvány készül el. 6-8 év óta tényleg növekszik a gyűjtői érdeklődés a vinyl hanglemezek iránt, azonban a kínálat olyan hatalmas, hogy az egyes lemezek példányszámai nyomottak maradnak. Nincs már szó a szocialista korszak védett piacáról és persze elmúltak a 2000-es évek jóformán piac nélküli pillanatai is. Amikor elkezdtem a kiadót csinálni, éveken át csak a Moiras Records nagylemezei voltak hazai kiadványként elérhetőek, és biztos, hogy akkoriban volt némi kuriózum jellegük is. Ez már nagyjából tíz éve nincs így, jelenleg itthon négy-öt kis kiadó foglalkozik hasonló programszerű módon a vinyl formátummal.

Nyitókép forrása: Moiras kiadó