A Magyarság Háza az elmúlt tíz évben több ezer eseményt szervezett a Kárpát-medencében és a diaszpórában, több mint kétezer előadó részvételével. A rendezvények sokféle tematikát öleltek fel: a színházi, filmes és zenei programok és meseelőadások mellett megszervezték a Határtalanul! program rendhagyó óráit és a borsi Rákóczi-kastélyban októberben megtartott négynapos fesztivált is. Mindemellett december 20-án első alkalommal adták át a Magyarság Háza-díjakat.

Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke hangsúlyozta: csodálatos tíz év van a Magyarság Háza mögött. Száz éve a trianoni döntés kötötte gúzsba a magyarságot, majd a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozott lelki Trianont, ezért köszönet jár azoknak, akik a nemzetegyesítés ügyét szolgálták, többek között a Magyarság Házának. A képviselő kiemelte, hogy a szétszakítottság felett érzett gyász mellett keresni kell a megoldásokat is, a válasz pedig a határokon átívelő nemzetegyesítés. Ennek első pillére az alkotmányos alapok megteremtése volt a nemzeti összetartozásról szóló törvénnyel együtt, majd következett a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság és a választójog megadása a határon túli magyarok számára. Fontos elem az identitás megőrzése − például ösztöndíjprogramok, hétvégi iskolák, óvodaépítési program, diáktáborok és a Magyarság Háza programjai segítségével − és a gazdaságélénkítés is, a nemzetegyesítés ötödik pillére pedig a külhoni etnikai magyar pártok támogatása − fejtette ki a képviselő.

Az elmúlt tíz év egyik kiemelkedő eseménye volt a Magyarság Háza Mi, magyarok című kiállítása, és az intézmény most megnyílt tárlata is egy pozitív magyarságképről, az egymás iránti felelősségérzetről szól − méltatta az intézmény programjait Pánczél Károly.

Az első tíz év című kiállítás tíz nagy utazóbőröndben idézi meg a Magyarság Háza eddig megvalósított ötleteit, kezdeményezéseit, programjait.

A tárlat bemutatja a külhoni magyar tájak természeti és épített ékességeit, a kortárs magyar képzőművészet, irodalom, zene és színjátszás induló és már úton lévő nagyköveteit, a mesék birodalmát és a magyar konyha gazdag ízvilágát. Végül a látogató belehallgathat rendhagyó tanórákba, és bepillanthat Hunyadi Mátyás királyi udvarába is.

A kiállítás január 20-ig ingyenesen látogatható a Damjanich utcai Szent Máté (D50) Kulturális Központ első emeletén, majd a tervek szerint bejárja a Kárpát-medencét, és a diaszpórába is eljut majd.

Fotók: MTI/Illyés Tibor