Izgultál? Úgy láttam, hogy a szólód, vagyis a harmadik rész nagy érzelmi amplitúdókkal mutatja be A szent történetét.

Nagyon! Komoly feladat mélyen megélnem ezt a szerepet, és megpróbálnom kihozni magamból a maximumot, mert amilyen rövid a darab – alig kilencperces –, olyan bonyolult. Közösen kreáltuk Juronics Tamással; jólesett, hogy nyitott volt az ötleteimre. Megadta az alapot, de engedte, hogy magam is dolgozzam a koreográfián. Miután részekre osztottuk a fiatal szerző, Molnár Viktor zeneművét, meghatároztuk, hogy melyik kombináció, táncmozdulat mit kell, hogy tükrözzön. Sok érzelemváltás jellemzi a zenét, így a történetet ezek nyomán kellett megjeleníteni. Van a mozgásomnak egy állatias oldala. Mindig azt keresem, hogy minél több izommunkát tegyek a táncba, és ne csupán a lendület és annak elengedése vigyen.

Miközben igyekszem a test maximumát kihasználni, végig a történet megy a fejemben.

Elmeséled?

A szent egy szexualitásából élő nő önmarcangolásáról szól: hogy miként próbálja magában a jót keresni. Arról a vágyról, hogyan szeretne megbocsátást kapni, tisztává válni. Mivel azonban a világ nem felejt, dühös lesz, és pusztításba kezd. A szent a megbánás, a bocsánatkérés, az elkeseredés előadása, a szexualitás és a szentség keveredésének tánca. A jó keresése a testiség mellett az élet számos területére érthető még. Az embernek vannak olyan tettei, tulajdonságai, amelyekből folyamatosan keresi a kiutat, a lehetőséget a tőlük való szabadulásra, a jobbá válásra. Saját magunknak éppúgy szeretnénk megfelelni, mint a körülöttünk lévő világnak, a példaképeinknek. Számomra ez a legerősebb üzenete a Concerto harmadik részének, ugyanis, mint bárkinek az életében, az enyémben is vannak olyan tettek, megnyilvánulások, amelyekre nem vagyok büszke, és próbálom magam igazolni.

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Megosztasz egy ilyet? Akár a gyerekkorodból valami olyasmit, amire nem vagy büszke, de sikerült jóvátenned? Vagy még mindig azon dolgozol, hogy valahogy helyrehozd?

Gyors haragú vagyok, hamar elveszítem a fejem, és pont azokat bántom meg, akik a legközelebb állnak hozzám. A mai napig dolgozom azon, hogy ne így legyen. Idegenek előtt nem nyílok meg könnyen.

Tudsz bocsánatot kérni?

Igen. Régen egyáltalán nem ment, még akkor sem, ha én csináltam hülyeséget, és ez azért is borzasztó volt, mert vittem magammal a terhet, és őrlődtem. Ma már könnyebben tisztázom, ha konfliktusom van, és hamarabb túllendülök a nehézségeken. Rettentő rossz gyerek voltam. Általános iskolában például paprikasprével fújtam be a társaimmal a lánymosdót, és az egész iskolát ki kellett telepíteni, mert nem lehetett levegőt kapni. Nem figyeltem, és folyamatosan beszélgettem az órákon. Azzal dühítettem fel még inkább a tanárokat, hogy ezzel együtt kitűnő tanuló voltam, így bármilyen kérdéssel próbáltak zavarba hozni, nem sikerült nekik, mert mindig tudtam a helyes választ. Magatartásból csak azért kaptam kettest, mert abból senkit sem lehetett megbuktatni.

Ma már sajnálom, hogy így viselkedtem. Később ez változott, mert édesanyám volt a miskolci táncművészeti szakközépiskola igazgatója, ahova jártam. Cikinek éreztem, amikor lezavartak hozzá a viselkedésem miatt, és közben ő is megértette, hogy minél inkább korlátoz, annál inkább ellene megyek. Megértette, hogy ha több teret ad, könnyebben kezelhet, és képes lesz csökkenteni a csínytevéseimet. Édesapám nagyon szigorúan fogott. 16 évesen Budapesten folytattam a táncképzésemet, de még ott is igyekezett kontroll alatt tartani, ami nyilván lehetetlen volt. Végül aztán mindketten több bizalmat szavaztak nekem: elfogadták, hogy tudok magamra vigyázni, felelősséget vállalni a tetteimért, ugyanis ha valamit elkövettem, vállaltam.

Concerto
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

A tánc kapcsán külföldre kerültél, igen neves iskolákban, társulatokban azonnal bizalmat szavaztak neked, és helytálltál.

A linzi táncművészet egyetemre vettek fel, ahol számos csodálatos külföldi koreográfussal dolgozhattam. Az ott működő SILK Fluegge társulatban kaptam az első profi munkámat, és ennek során ismerkedtem meg az urban táncstílussal kevert kortárs irányzattal. Aztán Regina van Berkel, William Forsythe koreográfus korábbi táncosa kiválasztott egy holland komolyzenei fesztiválfellépésre. Fantasztikus erős, karakán koreográfusnő! Frankfurtba is eljutottam, ott igyekeztem pótolni a hiányzó klasszikusbalett-alapokat. Az egyetem harmadéve alatt Heidelbergbe, Nanine Linning társulatához jelentkeztem próbatáncra. 1500 jelentkező közül az utolsó ötig jutottam, de Nanine arra kért, szerezzek még több tapasztalatot, kicsit idősödjem, tanuljam a modern technikákat, és egy év múlva térjek vissza. Öt évet töltöttem nála szólótáncosként, de a Covid a legnagyobb fájdalmamra anyagilag tönkretette a társulatot. Hazajöttem pihenni, a járvány miatt azonban itt ragadtam, és szerencsémre Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója felhívott, majd egy próbatáncot követően szerződést ajánlott.

Azonnal kiemelt szerepeket kaptál. A legújabb produkcióban A szent címszerepén kívül a Concerto táncjátékának női főszerepét is te táncolod. Noha az is „szent szerep”, egészen más a jelentése.

A Haza szerepét hatalmas feladat eljátszani, és eleinte nem tudtam megfogni, hogyan vigyem át táncba a haza patetikus fogalmát. A nagy témákat a legnehezebb eljátszani. Juronics Tamás sok fogódzót adott; olyan mondatokat fogalmazott meg, amelyek beindították a fantáziámat, és segítettek, hogy kicsit a saját életemet is belevigyem a szerepbe. Nyolc évig nem éltem itthon, sokszor volt honvágyam. Nagyon szeretem Magyarországot! Bár a külföld is rettentően vonz, és tud fájni a hiánya, az itteni légkör és a magyarok tüzessége hiányzott a szép és tiszta Németországból. Az itteni fűszeresség ott nincs meg.

Concerto
Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

Úgy tudom, a tánc mellett a tetoválás a szenvedélyed.

Gyerekkorom óta vonz a tetoválás és a testmódosítás, egészen az extrém változatokig. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi ennek az oka. Talán az, hogy a képzőművészetért, a festőkért, fotósokért, grafikusokért is rajongok. A tetoválás ezek ötvözete: hogy a különféle képzőművészeti formákat hogyan lehet a testen kivitelezni, hogyan színesíthetik egy ember életét, megjelenését.

Persze a tetoválás nem csupán díszítőelem: a legtöbb esetben jelentést hordoz, emlékeztethet fontos életeseményekre.

A tetoválóművészekért is rajongasz?

Igen, a párom is az. Nekem azonban sajnos csak dugi tetkóim vannak, mert a karrierem miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy összevissza legyen varrva a testem. A jobb fülem mögött fekete csík húzódik, a belső karomon található a családi címerünk teteje fehérrel tetoválva, valamint a tarkómon egy hegtetkó.

Ha saját címeretek van, akkor nyilván nemesi család sarja vagy.

Édesanyám a csépánfalvi Marschalkó-családból származik. A címer legfelső részén páncélozott kar tart egy kardot, amelynek tetején fej látható. Iszonyú groteszk. A családom és a minta furasága miatt egyaránt megragadott ez a motívum.

Juronics Tamás, Heim Boglárka, Csetényi Vencel
Fotó: Graziono Bongiovanni

Mit tudsz a felmenőidről?

Hogy milyen történelmi eseményekhez volt közük és merre éltek. Például a Lánchíd kőoroszlánjait Marschalkó János szobrász rokonom faragta. Hozzá fűződik a legenda, hogy miért nincs az oroszlánoknak nyelvük. Azt mondják, azért lett öngyilkos, mert elfelejtett nekik nyelvet készíteni, de ez a családom szerint nem igaz. (A Lánchíd oroszlánjainak a közhiedelemmel ellentétben van nyelvük – A szerk.)

Sokoldalú művész vagy. Nem csupán a táncban vannak sikereid, de a divat, a dizájn, a film világa is tárt karokkal fogad. A másik új Szegedi Kortárs Balett-darab, a Vadak jelmezkoncepcióját is te álmodtad meg.

Soha nem érdekelt a művészet, kizárólag a képző ragadott meg. A tánchoz először csak a mozgás miatt kerültem közel, de ezen keresztül végül a művészet minden ága behúzott. Eredeti vörös, fenékig érő hajam van, emiatt gyakran szerepelek videóklipekben, fotózásokon. Nyáron egy német nagyjátékfilmben forgattam, ami az 1920-as évek Berlinjében játszódik, és a Wicherben is kaptam egy apró szerepet – mindkettőt nagyon élveztem. Egyre jobban érdekel a koreografálás; vannak zenék, amelyekre egyszer szeretnék táncot alkotni. Jelenleg úgy érzem, hogy nagy káosz van bennem, és még nem tudom, merre induljak. A ruhatervezés is közel áll hozzám, de mivel nem tudok rajzolni, először most kaptam lehetőséget arra, hogy jelmezeket tervezzek. Juronics Tamás kért fel, hogy a Vadakban segítsek neki, és remélem, lesz még lehetőségem hasonlókra. A filmes világ szintén nagyon izgat, de ott egyelőre még keresem a konkrét irányokat.

Kiemelt kép: Tarnavölgyi Zoltán