A pénzadománnyal egyfelől az egészségügyi dolgozókat akarják támogatni, másfelől a járvány élvonalában küzdők számára megfelelő védőfelszerelés beszerzéséhez akarnak hozzájárulni. A rockegyüttes által beszerzett egészségügyi felszerelések egy része már meg is érkezett a dublini repülőtérre. A beszámoló szerint más vállalatok is részt vettek abban a kampányban, amely a szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésére irányult. Leo Varadkar ír kormányfő az erőfeszítéseket méltatva Twitter-üzenetében kiemelte, hogy kormánya annyi védőfelszerelést rendelt, amennyi rendes időkben 13 évre lenne elegendő. Ugyanakkor örülnek a magánszektorból és az állampolgároktól érkező segítségnek is. A Bono vezette U2 együttes számos társadalmi és politikai ügyben mozdult meg fennállása óta. A szerdán este közzétett hivatalos adatok szerint Írországban csaknem hatezer koronavírus-fertőzött van, és eddig 235 halálos áldozata van a fertőzésből eredő különböző komplikációknak.