Rügen-szigeten található a Balti-tenger egyik legszebb partszakasza, és itt valósult meg a náci birodalom egyik megalomán elképzelése:

egy négy és fél kilométer hosszú, nyolc blokkból álló, ötemeletes, tízezer szobás üdülő.

Minden szoba 12 m²-es, kétágyas, tengerre néző, a közös fürdőket a folyosókon helyezték el. A politika az emberek pihenőidejét is felügyelni akarta, rendkívül olcsón biztosított pihenést egyszerre húszezer ember számára. 18 márka 68 pfenniget kellett fizetni hat napért, míg a német munkás átlagfizetése 150 márka volt. Az üdülést ugyanúgy megszervezték a nácik, akár a hadseregüket.

Hitler személyes ötlete volt az üdülőkomplexum, bár előzményei Olaszországban és az Egyesült Államokban is kereshetők. Mussolini egy látogatásakor megmutatta neki a Maria Varese Coloniát, amely egy tömeges üdültetést célzó óriásépítmény volt. De a New York-i felhőkarcolók méretei is megihlették. Ami Amerikában a függőleges irányú kiterjedés volt, az Rügen szigetén a vízszintes.

Az építkezés szellemi bázisa a Kraft durch Freude – Örömben az erő – elnevezésű szabadidős mozgalom volt, amelyet Robert Ley ötlete alapján a feloszlatott szakszervezetek feladatainak ellenőrzött pótlására hozott létre a Német Munkafront, és negatív megítélése ellenére a tömegturizmus egyik előfutárának is tekinthetjük.

Az építkezés 1936-ban, Clemens Klotz tervei alapján indult el. Klotz a Bauhaus minimalista ágának követője volt, akinél az esztétika teljesen háttérbe szorult, csak a funkcionalitás számított. 1937-ben a Világkiállításon nagydíjat nyert a terv, 1939-ben a háborús készülődés miatt abbamaradt az építkezés. Korábban még öt, a Prorához hasonló óriásüdülő építését tervezte a Harmadik Birodalom, többek között Gdanskba.

Bár az épület még csak szerkezetkész volt, a háború alatt laktanyának, katonai kórháznak és a kibombázott hamburgi lakosok tömegszállásának is használták. A szovjet hadsereg szintén laktanyaként hasznosította 1950-ig, amikor használatra visszakerült az NDK-hoz.

Laktanya, kiképzőbázis és egyes felújított részeiben az eredeti elképzelésnek megfelelően üdülő működött a hadsereg tisztjei számára.

Ide települt az NDK katonai főiskolája is, ahol a „baráti” országok delegált fiataljai is kiképzésben részesülhettek.

A berlini fal leomlása után a Prora egy részéből ifjúsági szálló lett, egy másikban múzeum üzemelt, és a délszláv háború menekültjei számára is itt rendeztek be menekültszállást.

1994-ben védetté nyilvánították az épületkomplexumot, a jövője azonban azóta is nyitott kérdés. Óriási méretei miatt pénzügyileg szinte lehetetlen finanszírozni a felújítását, de mint történelmi hagyatékot nem akarják pusztulásra ítélni.

A németek igen tudatosan foglalkoznak az emlékezetpolitikával, igyekeznek őszintén szembenézni a múltjukkal, sötét és fájdalmas emlékek hordozóiról is. Hasznosítására rengeteg ötlet született, de az méretéből adódóan csak kisebb egységekben valósulhat meg. Manapság a fehér homokos tengerparton egyes részeit szállodaként működtetik.

A Prora egyszerre szimbóluma a nemzetiszocializmusnak, az NDK felemelkedésének és bukásának.
A Prora belülről. Rendező: Nico Weber

Nyitókép: © Ralf Roletschek. Fotók forrása: Budapesti Építészeti Filmnapok