A fesztivál debreceni önkormányzat által biztosított 500 ezer forintos fődíját három alkotás között osztották meg: az első helyezett Lőrincz Nándor és Nagy Bálint Felülnézet című filmje lett, a második Dudás Balázs Két csík című alkotása, a harmadik pedig Farkas Adrienn Alex című munkája.

A közönségdíjat Csoma Sándor Casting című kisfilmje nyerte. Az első három helyezettet, illetve a közönség kedvencét Szabó Károly képzőművész szobrával is jutalmazták.

Simó Ibolya Falu Fessön című kisfilmje a Dehir.hu díját vihette haza, a Hajdú Online díját Szakonyi Noémi Veronika Maszatvár című munkája, a kulter.hu díját Regős Ábel Kék óra című filmje kapta, az Alföld Televízió díját szintén a Casting nyerte, az FM90 Campus Rádió felajánlott díját pedig Füzes Dániel Szokásjog című alkotása.