Valójában azonban már a kérdésfelvetés is hibás volt. Csak a „múlteltörlő” és a demokráciát hírből sem ismerő szocializmusból épphogy kilábalva lehetett ezen töprengeni. Hiszen egyfelől mindenkinek lehet ez vagy az az ünnepünk kedves, akár a legkedvesebb is. Fontos emlékek, családi kötődések, politikai meggyőződések, világnézetek döntik el, melyik piros betűs napot érezzük fontosabbnak. Másfelől azonban a hatalmi legitimáció kétségtelenül legfontosabb dátuma augusztus 20. Elég végigszaladni történelmünk nagy fordulópontjain, s majdnem mindenhol azt fogjuk látni: az újonnan berendezkedő hatalom nélkülözhetetlennek tartotta, hogy a maga képére formálja a Szent István-i ünnepkört.

Mária országa

Valószínű, hogy az augusztus derekán tartandó magyar állami ünnepet – mint annyi mást – maga Szent István alapította. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én (vagy legalábbis augusztus közepe táján) ajánlotta fel az országot Szűz Máriának. A dátumválasztást nemcsak az egyházi ünnep indokolta, hanem az is, hogy azokban a napokban tartották Székesfehérváron a királyi tanács megbeszéléseit és a királyi törvénynapokat, amelyeken a király személyesen döntött az elé hozott peres ügyekben. Az akkor még nagyon is valóságos ítélkezés a király legfőbb bírói hatalmát demonstrálta.

A törzsi hagyományokkal szemben megszervezett királyi hatalom az égi patrónus megidézésével igyekezett biztosítani a legitimitását.

Szent István király szobra a Halászbástyánál Budapesten. Fotó: Shutterstock/Apostolis Giontzis

István szentté avatása

Ugyancsak transzcendens legitimációra volt szüksége István erőskezű utódjának, I. Lászlónak, aki hosszú trónharcok után szilárdította meg hatalmát. Sajnos László uralmának törvényes alapjával akadt némi baj. Semmi köze nem volt Istvánhoz és ahhoz az apáról fiúra szálló királyi intézményvilághoz, amit első királyunk létrehozott. László ugyanis attól a Vazultól származott, akit éppen István vakíttatott meg, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra. Igaz, Vazul leszármazottai közül már hárman is trónra kerültek azóta, az évtizedek óta tomboló káoszon azonban egyikük sem tudott úrrá lenni.

Amikor tehát István halála után 45 évvel László első királyunk szentté avatásáról döntött, egyházpolitikai céljai mellett uralkodói credóját is megfogalmazta vele: a szent király szándékainak megfelelően fog eljárni, azaz véget vet a pogánylázadásoknak, a hatalmi harcoknak, egyértelmű és kiszámítható hatalmi viszonyokat teremt. Mindezek szellemében 1083 nyarán néhány hónap alatt öt új szentet avattak: András és Benedek zobori remetéket, a vértanú Gellért püspököt, István királyt, valamint a fiát, Imre herceget.

Újraírt legenda

A dinasztiák szakrális legitimációja rutinszerű volt a középkori Európában. Szinte magától értetődő volt, hogy minden uralkodó ezt az eszközt választotta, ha a hatalma nem állt a legbiztosabb törvényesség alapján. Magyarországon István és László teremtette meg az égi hivatkozás kereteit, Kálmán királyunk pedig rögtön alkalmazta is őket. A bölcs uralkodónak sajnos állandó trónharcokat kellett vívnia testvérével, aki úgy vélte, őt illeti a korona. Valószínűleg joggal, mert László, akinek csak lányai voltak, idősebb unokaöccsét, Álmos herceget jelölte ki utódjául. Kálmánból, akit papnak neveltetett, váradi püspök lett, de László 1094-ben külpolitikai okból megváltoztatta korábbi elképzelését, és Kálmánt tette meg örökösévé. Kálmánról egyébként mint Álmos bátyjáról szoktak írni, ám feltehetőleg nem az volt, hiszen akkor eleve ő lett volna a trónörökös. Mindenesetre Szent László 1095. évi halála után a testvérek folyamatosan viszálykodtak. Végül a király megvakíttatta Álmost és a fiát, hogy így tegye lehetetlenné Álmos trónigényének érvényesítését.

Kálmán azonban elvi szinten is biztosítani akarta a hatalmát, ezért a saját igényei szerint újrafogalmaztatta a Szent István-legendát. A korábbi, úgynevezett Nagyobb legenda ugyanis elsősorban a király istenes életét, bölcsességét, aszketikus életmódját, egyházszervezői döntéseit, pogányok elleni harcait hangsúlyozza, és ezekből eredezteti szent voltát. A Kálmán korában íródott Kisebb legenda viszont a megrendelő érdekeinek megfelelve Istvánt elsősorban erőskezű uralkodóként mutatja be, aki kegyetlenül bosszút áll ellenségein, és Vazult éppúgy megvakíttatja, mint Kálmán Álmos herceget.

A szent király ünnepén

Száz évvel később ismét súlyos hatalmi válságot lehetett elhárítani első királyunk emlékére hivatkozva. II. András birtokpolitikája, új gazdasági elképzelései meg kegyencekkel telerakott udvara komoly ellenállást váltott ki. Az érdeksérelmek végül oda vezettek, hogy a trónörökös, a későbbi IV. Béla körül szerveződő nemesi csoportok egyfajta palotaforradalmat hajtottak végre, rákényszerítve a királyt, hogy váltsa le a kegyenceit, változtassa meg adó- és birtokpolitikáját, és biztosítsa a nemesi jogokat. Mindezt az 1222-ben kiadott Aranybulla rögzítette, amely most a zendülők legitimitását biztosítandó hivatkozott Szent Istvánra és az augusztusi törvénynapra.

Jantyik Mátyás: II. András kihirdeti az Aranybullát (olaj, vászon). Forrás: Wikipédia

Ekképpen: „Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által (…) igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik, mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét (…) Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk, a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk, s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek…”

A Szent Jobb

Hogy a következő évszázadok során nem gyarapodik a szent király nevéhez kapcsolódó legitimációs ideológia, az nem annak köszönhető, hogy minden újonnan szerveződő hatalom törvényes örököse elődjének, hanem inkább annak, hogy a gótikus és a reneszánsz szellem, a reformáció és a korai felvilágosodás nem sokat tudott kezdeni az államalapítóval. Ezek a mozgalmak az egyetemességre tekintettek, és a lokális szenteket a népi vallásosság keretei között értelmezték. Ám ez a népi vallásosság éppen kapóra jött az ellenreformációt támogató barokk uralkodóknak, akik közül Mária Terézia gazdagította új elemmel a Szent István-kultuszt.

„Természetesen” neki is voltak legitimációs problémái. Hatalmát hét évig tartó háborúban kellett megvédenie, és érdekes módon éppen a magyar koronához való jogát nem kérdőjelezte meg senki. Törvényes uralmának elismeréséért és a hatalmának megszilárdításában nyújtott segítségért egész életében hálás volt a magyar nemességnek.

A Szent Jobb nemzeti ereklye a Szent István-napi ünnepi szentmisén a budapesti Szent István-bazilika előtt.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

1764-ben megalapította a Szent István-rendet, amely a Habsburg Birodalom egyik legjelentősebb kitüntetése lett. Amikor pedig tudomást szerzett arról, hogy az elveszettnek hitt Szent Jobbot Raguzában őrzik, intézkedett az ereklye hazahozataláról, sőt megbízta Pray György királyi történetírót, hogy bizonyítsa: valóban első királyunk jobb kezéről van szó. A historiographus regius egész kötetet írt kutatásairól, amely 1771-ben, Bécsben jelent meg Dissertatio historico-critica de sacra dextera divi Stephani primi Hungariae regis, azaz Történetkritikai tanulmány a megdicsőült István szent jobbjáról címen. Ebből a propagandisztikus elemeket bőven tartalmazó könyvből származik a Szent Jobb történetének sok ma is élő mesés eleme. És szintén ennek köszönhetjük, hogy a Balkánon felbukkant mumifikált kézfejet Szent István jobbjának tartjuk.

Dacból lett körmenet

A budai királyi várkápolnában 1771-ben elhelyezett Szent Jobb egyszerre hangsúlyozta a folytonosságot az Árpádok és a Habsburg-ház között és a birodalmi szempontból fontos katolikus hagyományt. Ez utóbbival volt azonban némi probléma. XIV. Kelemen pápa a felvilágosult észszerűség jegyében eltörölt néhány egyházi ünnepet, köztük a magyarok szempontjából fontos augusztus 20-i Szent István-napot is. A döntést a magyar egyház rendkívüli módon nehezményezte, és mozgalom indult az ünnep visszaállítása érdekében.

Az ügy Mária Teréziát is érintette, mert a Szent Jobb hazatérése alkalmából alapítványt hozott létre, hogy ünnepségekkel emlékezhessenek az államalapító királyra és az ereklye megtalálására. Eszerint évente hat alkalommal: augusztus 20-án, Szent István, november 5-én, Szent Imre ünnepén, június 27-én, Szent László napján, július 21-én, a Szent Jobb Budára érkezésének évfordulóján, május 29-én, azaz a visszaszerzése napján, s végül szeptember 2-án, Buda visszafoglalásának ünnepén tették közszemlére az ereklyét.

Talán egyik napból sem lett volna igazi nemzeti ünnep, ha nem robban ki konfliktus a Vatikán és a magyar klérus között. A pápa által eltörölt augusztus 20-i Szent István-nap dolgát többször is megtárgyalta a királyi tanács, és javaslatai alapján a királynő országos körmenet megrendezését rendelte el, amelynek során a Szent Jobbot végig kell vinni az ünneplő hívek között.

A körmenet így arra is emlékeztetett, hogy a magyar egyház elsősorban szent királyát követi, nem pedig Rómát. 

Nemzeti jelkép

A Szent Jobb-körmenet rendjét 1819-ben József nádor rögzítette, egyúttal kötelezte a rendi elitet, hogy részt vegyen az ünnepségen. A „legmagyarabb Habsburg” ugyanis pontosan tudta, hogy a dinasztiának és a birodalomnak olyan magyarokra van szüksége, akik a francia forradalom eszméi és Napóleon modernizációs kísérletei helyett a Monarchia ideológiájával és a katolikus hagyománnyal azonosulnak. Az évről évre megtartott körmenet azonban egyre inkább nemzeti jelleget öltött. Míg a birodalmi adminisztráció számára az indivisibiliter ac inseparabiliter (feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul) jelszava volt fontos a király emlékezetéből, addig a magyar ellenzék független nemzeti politikai kultúra és annak megfelelő szimbólumok kialakítására törekedett. Természetesen Szent István ünnepe az első adandó alkalommal bekerült a forradalmat és a polgári nemzetfogalmat is legitimáló jelképek közé.

1848. augusztus 20-án a forradalmi kormány, az országgyűlés és az esztergomi hercegprímás együtt ünnepelték meg Budán a Szent István-napot. Kossuth hírlapja augusztus végén így méltatta az eseményt: „Mivel különb, jobb v. nagyobb szent ez az István, mint Péter, Pál, János v. Mihály vagy akármellyik más szent, kiknek napjain szabad a komédia? Hát bizony csak annyiban, hogy Sz. István napja nemzeti ünnep nálunk, (…) az ország egyetlen nemzeti ünnepe.”

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek megáldja a Szent Jobb ereklyét az államalapítás ünnepén a Szent István-bazilika előtt.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Polgári ünnep

Az elbukott forradalom és évtizedes elnyomás után, 1860. augusztus 20-án engedélyeztek újra nagyszabású Szent Jobb-körmenetet és Szent István-ünnepet. Az eseményből tüntető felvonulás lett. Augusztus 19-én este kivilágították a várost, másnap hajnalban pedig a plébániák, a céhek, a kulturális egyletek képviselői és az egyetemi ifjúság zászlókat lengetve, a Himnuszt és a Szózatot énekelve vonult a Várba. A mintegy negyedmilliós lakosságú főváros lapjai szerint ezen a reggelen 88 557 ember kelt át a Lánchídon.

A nagyszabású Szent István-nap egy modern nemzet polgári kultúráját tükrözte. Ezekben az években eltűnt vagy legalábbis háttérbe szorult az ünnep felekezeti jellege. A rendezvényeken protestáns, ortodox és zsidó vallású polgárok egyaránt részt vettek, és háttérbe szorult a nemzeti jelleg is, hiszen a közös hazánkat megalapító király emléknapját a korabeli tudósítások szerint a románok, a szerbek és a szlovákok is megünnepelték.

Az utolsó Habsburg

Különös fintora a sorsnak, hogy míg augusztus 20-a igazi nemzeti ünneppé lett, a dinasztia csak az utolsó pillanatban ismerte el sajátjának. Uralkodóink soha nem vettek részt a Szent István-napi körmeneten sem a kiegyezés előtt, sem azután. Ferenc József egyenesen provokációnak tartotta a magyarok augusztus 20-áját, mivel saját születésnapját, augusztus 18-át tekintette a Monarchia legfőbb ünnepének. 

Ám utódjának, IV. Károlynak fontos volt, hogy magyar királyként is megjelenjen népei előtt, ezért 1917-ben, a dinasztia tagjai közül először részt vett a budapesti körmeneten. Ám ez a gesztus már csak elméletben legitimálta magyar királyságát.

A Szent István-i gondolat

Horthy Miklós kormányzósága idején a keresztény-nemzeti ideológia középpontjában az ún. „Szent István-i gondolat” állt, amely a nemzeti keresztény hagyomány vállalása mellett elsősorban azt a feladatot rótta a politikai elitre, hogy békét, egységet, összhangot teremtsen a Duna medencéjében. Teleki Pál megfogalmazása szerint „a változó viszonyokon keresztül hol magyarabb, hol vegyesebb népességek fölött, de mindenkor ennek a kötelességnek a jegyéből származott a magyar uralom”.

A kultusz, amely most a revíziós igényeket volt hivatott alátámasztani, az 1938-as István-évben, a király halálának kilencszázadik évfordulóján bontakozhatott ki a maga teljességében. Egész évben zajlottak a megemlékezések. Még törvényt is hoztak „az István királyról való tiszteletteljes megemlékezés megörökítéséről”. 1938. augusztus 20-án nyolcszázezer ember részvételével került sor az eladdig legnagyobb Szent Jobb-körmenetre Budapesten, és az év folyamán minden nagyobb városba elvitték az ereklyét, amely különvonaton utazta be az országot. Ugyanebben az évben Budapest volt a helyszíne az Eucharisztikus Világkongresszusnak, amely nemzetközi szintre emelte az István-kultuszt.

Az új kenyér napja

A világháború után hatalomra került új rezsim semmit sem tudott kezdeni a Horthy-rendszer emblematikussá vált ünnepnapjával, viszont megszüntetni sem merte, mivel az évszázadok során egymásra rakódott jelentésrétegeinek köszönhetően mély gyökereket eresztett a magyarság gondolkodásába. Az új hatalom ezért megpróbálta eltéríteni a tartalmát, illetve azokat a vonatkozásait hangsúlyozni, amelyek a népi demokrácia ideológiájával összhangba hozhatónak tűntek.

1945 után különféle sportversenyeket, később tömegfelvonulásokat időzítettek erre a napra. Ugyancsak augusztus 20-án rendezték meg a Vörös Hadsereg Budapest ostromakor elesett hőseinek temetését. De csak 1948-ban találták meg azt az ideológiai toposzt, amelyet aztán a rendszer fennállása alatt végig megpróbáltak e naphoz társítani. Az „új kenyér ünnepe” a Szent István-nap rurális változata, amolyan aratási hálaünnep lett. Arra a hagyományra épített, amely szerint a gazda ekkor törte meg az új kenyeret. Az ekkor dominánssá formált tartalom tehát a paraszti társadalmat igyekezett megszólítani, az agrárproletariátus számára kínált önálló ünnepnapot, így igazolva a hatalom munkás-paraszt jellegét. 

Lépes Lóránt atya megszenteli az új kenyeret az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a felvidéki Révkomáromban, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: MTI/Kovács Attila

„Alkotmányunk ünnepe”

Augusztus 20-a 1950-től vált ismét állami ünneppé, a korábbihoz viszonyítva azonban újabb jelentésváltozással. A hatalomra jutott kommunista rezsim felismerte, hogy az országalapító királyunkhoz kapcsolódó hagyományból nem tudja kitörölni az állami jelleget. A kommunista alkotmány elfogadása azonban lehetőséget kínált arra, hogy a rendszernek az ezeréves magyar államisághoz fűződő viszonyát határozza meg általa. Az újraalkotott ünnep, „a Népköztársaság Alkotmányának napja” így a történelem meghaladását, a teljes újrakezdést sugallta.

A király visszatér

A kommunista diktatúra fokozatos lazulása a nemzeti történelem újraértelmezésének lehetőségét is megteremtette. Előbb tudományos szinten, majd a populáris kultúrában is megjelent Szent István alakja. A folyamatnak óriási lökést adott a Szent Korona 1978-as hazahozatala, amely mai ünnepkörünk kialakulásának kétségtelenül az egyik legfontosabb állomása volt. De hasonló hatása volt az István, a király 1983-as bemutatásának is.

Mindezek nyomán 1988-ban nagy ünnepélyességgel emlékeztek meg Szent István halálának 950. évfordulójáról, ekkor engedélyezték először a szabad ég alatti, nyilvános körmenet megtartását.

Európa kapujában

A következő években rohamos sebességgel épült ki a ma is élő Szent István-kultusz. Különösen a rendszerváltás utáni első konzervatív kormányzat támogatta az ünnep új értelmezését. Ez a felfogás a nemzeti múlt jelentőségét hangsúlyozta, az új rendszer antikommunista programját, a kádári közelmúlttal való szembenállást húzta alá. Szent István alakját a Nyugathoz kapcsolódó európai magyar államiság szimbólumának tekintette, amely így a külpolitikai célok alátámasztására is szolgált, megteremtve a magyar NATO- és EU-csatlakozás tervének történelmi legitimációját. E folyamatnak fontos állomása volt 1991-ben a pápa részvétele a budapesti Szent István-napi körmeneten, amelyet az ország Európába való visszatérésének szimbolikus alkalmaként is lehetett értelmezni.

Ez az értelmezéscsomag lényegében máig változatlan, de természetesen időről időre más elemei erősödnek fel, a napi politikai eseményekre reflektálva.

Nyitókép: Shutterstock/Jiri-Sebesta