Az Eleven Tavasz összművészeti fesztivál már hagyománnyá vált projektje az 1 művész 1 porta, ahol nemzetközileg elismert képző- és iparművészek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, az alkotásra. Ennek színtere pedig Újbuda kulturális főutcája, a Bartók Béla Boulevard (BBB) galériái, designshopjai, kávézói és éttermei. Idén a rendezvény kezdete előtt, azaz május 7-ét megelőzően a 11 felkért alkotó, azaz Csurka Eszter, Dömsödi Levente, Horváth Lóczi Judit, Karácsonyi László, Kárpáti Róbert, Korcsmár Eszter, Márián Gábor, Rácz Dániel, Szabó Csaba, Verebics Ágnes és Vági Flóra arra vállalkozik, hogy az artKRAFT által felajánlott izgalmas tárgyakból olyan alkotást hozzon létre, amely a projektben részt vevő Bartók Béla úti helyek, vagyis a porták hangulatához, szellemiségéhez igazodik. A designtárgyakat ugyanis itt állítják ki, megbolygatva a jól megszokott tereket.

Eleven_Tavasz_1_muvesz_1_porta_1

 

Az elkészült kreációkat a BBB kiválasztott tereiben már az Eleven-hétvégét megelőzően megcsodálhatja a nagyközönség, majd a fesztivál nyitónapján, május 7-én a közönség licitálhat is az alkotók kiállított és más (a saját ars poeticáját tükröző) munkáira. A Kelen Anna művészettörténész (Virág Judit Galéria) és Lublóy Zoltán porcelántervező közreműködésével lezajló aukciónak és a hozzá kapcsolódó tárlatvezetésnek az önmagában is művészi értékű Danubius Hotel Gellért ad otthont.

 

A befolyt összeget jótékony célra, a szintén a kerületben működő, az eltérő fejlődésű csecsemők, kisgyermekek és családjaik komplex ellátását végző Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítványnak ajánlják fel a szervezők, amely reményeik szerint hozzájárul a központ épületének felújításához és modernizációjához.

Eleven_Tavasz_1_muvesz_1_porta_2

 

A felkért művészek mellett a nyílt pályázat győztes alkotói is helyet kapnak a Bartók Béla Boulevard-on. Még bárki pályázhat március 31-ig olyan designtermékkel, képzőművészeti alkotással, installációval, performansszal vagy előadással, amelynek központi témája a tudatos környezetépítés, és amely gondolatiságában illeszkedik a minden teret dinamizáló Eleven Tavaszhoz.