Huszonhárom állomásos turnéra indul július 17-én a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal. A koncertsorozat az LGT dalaira készült feldolgozásokat mutatja be, amelyek az 50 éves Locomotiv GT két tagjával közös lemezen jelentek meg tavaly.

„Nagy megtiszteltetés számunkra ez az együttműködés, hiszen az LGT maradandó zenei értékeket képviselt itthon és külföldön is. Annak idején, több mint tizenöt éve azért kezdtünk feldolgozásokat készíteni a népzene és a rockzene ötvözésével, hogy ezt a lüktető zenét minél több emberhez eljuttassuk. A dal a miénk című lemez és turné is ezt szolgálja” − mondta el Csík János hegedűs-énekes.

A turné első állomása július 17-én Tokajban lesz, majd a produkció augusztus 6-án a margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható és hallható. A koncertsorozat érinti mások mellett Egert, Fertőrákost, Veszprémet, Győrt, Kaposvárt, Pécset és Szolnokot, végül december 27-én a debreceni Kölcsey Központban zárul.

Az LGT-dalokat átdolgozó Szabó Attila, a Csík Zenekar hegedűse, gitárosa arról beszélt, hogy 2009 óta tart az együttműködésük Presser Gáborral. Az LGT gitárosa, Karácsony János pedig hat-hét éve kapcsolódott be a hol ritkább, hol gyakoribb közös zenélésbe. „Három éve volt egy nagy koncertünk Egerben, akkor átnéztük a Csík Zenekar LGT-repertoárját, és olyan sok dalt számoltunk össze, hogy felvetődött a lemezkészítés gondolata” − tette hozzá. Szabó Attila elmondta, hogy a turnén Tokajban, a Margitszigeten és Egerben Kovács Kati is ott lesz, és elénekli velük a Rock and roller című dalt.

A dal a miénk című CD tavaly decemberben jelent meg, az anyagot eredetileg 2020 őszén tervezték bemutatni, a turné a pandémia miatt tolódott idény nyárra és őszre. A lemezen szereplő, „csíkosított” LGT-klasszikusok között van mások mellett a címadó szám, a Miénk itt a tér, az Embertelen dal, az Áldd meg a dalt, az És jött a doktor vagy az Ugye mi jó barátok vagyunk.

„Ezek a feldolgozások olyan új dolgokat mutatnak meg saját zenénkből, amit mi sem tudtunk korábban. Energiákat, szenvedélyt cibáltak elő belőlük a különleges hangszereléssel, a más hangszerekkel” − fogalmazott Presser Gábor, az LGT egyik alapítója, dalszerzője, billentyűse, énekese.

Karácsony János „James” szerint nem világzene született, hanem valami vadonatúj dolog, olyan, amire a közönség nem számított. Szabó Attila felidézte, hogy a Miénk itt a térre kigondolt harmóniamenet hozza magával az odaillesztett kalotaszegi hajnalit, amelynek a szövegét is James énekli. Az Ugye mi jó barátok vagyunk egy Felső-Maros-menti, péterlaki fordulót generált.

„A Csík Zenekarban eddig egy szekeret toltunk együtt, most egy lokomotívot” − fogalmazott a szaxofonon, tárogatón és klarinéton játszó Makó Péter. Szabó Attila szerint Presser és Karácsony a modern kor adatközlői, amit komolyan és tisztelettel kell kezelni. Csík János azt mondta, ahogy ők korábban a népi közegben a nagy öregektől tanultak, úgy tanultak Presseréktől most precizitást, pontosságot. Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika) arról beszélt, hogy bár a népzene világa alapvetően zárt, a feldolgozásokkal kinyílt előttük a világ.

Nyitókép: Csík zenekar + Presser Gábor + Karácsony János. Forrás Margitszigeti Szabadtéri Színház