„Ezt a projektet az első kijárási tilalom idején készítettem Párizsban, mikor a szigorú korlátozások miatt két hónapig minden időmet a lakásban töltöttem. Amikor márciusban előállt ez a helyzet, zavarodottnak és kétségbeesettnek éreztem magam, és eleinte nehezemre esett elfogadni. Pedig szerencsére én nem tartozom azok közé, akiket súlyosabban érintett a járvány: csak otthon kellett maradnom.

Azonban ennek az otthonmaradásnak szokatlan aspektusai lehetnek, ha egy idegen országban élsz, és amúgy is kérdéses, mit jelent számodra az otthon fogalma. Emellett persze ugyanúgy küszködtem a szokásos problémákkal és bizonytalansággal, melyek mindannyiunkat nyomasztanak most, és beárnyékolják a jövőnket. Végül az alkotás lett a stratégiám: az irányítás illúzióját adta, és segített megszabadulni a szorongástól.

A sorozat egy furcsa átmenetté vált a bezárva töltött napok dokumentálása és a megélt érzelmek kivetítése között. Lényegében a különböző fázisokat dolgoztam fel, amiken keresztülmentem ezen hónapok alatt. Az ellentmondásos érzéseket, mikor másra sem vágytam, mint hogy elhagyhassam a lakást, de közben mégis csak itt éreztem magam igazán biztonságban. Ahogy tudni akartam, mi történik körülöttem és otthon, de egy ponton mégis telítődtem, és elmenekültem az információáradat elől. A komfortzóna átalakulását, a félelmet attól, amit nem ismerünk. A természet hiányát. Az aggodalmat és szorongást, mert fogalmam sem volt, mikor láthatom újra a családomat. Hiába ültem a kanapémon a biztonság teljes illúziójában, közben ezek az érzések emésztettek belülről nap mint nap.

A stratégiából terápia lett: ahogy vizualizáltam és megvalósítottam ezeket a fázisokat, az segített, hogy távolságot teremtsek a problémáimtól és felülemelkedjek a rossz érzéseken, egyben feladatot és értelmet adtak az összefolyó és kilátástalan napoknak.

A képeim azt is lehetővé tették, hogy megosszam a gondolataimat és érzéseimet másokkal a világ különböző pontjain, és kapcsolódjak hozzájuk − elvégre most egy nagy közös probléma köt össze minket, ha szeretnénk, ha nem. Felismerni ezt a kapcsolatot az izoláció közben alkotva, kivételes érzés volt.”

Fotók: Száraz Katalin