Egy pontos diagnoszta: Illés Endre

Finom modora, halk szava lefegyverző volt. Szürke öltönyt viselt hozzá való nyakkendővel, gondosan fésült ősz haja ezüstös fényt adott egész lényének. Úgy tetszett, nincsenek indulatai, de csak azért, mert azokat a novelláiban, drámáiba sűrítette. Pedáns volt, fegyelmezett, zárkózottsága folytán alig ismertük magánéletét.

A Gellért-hegyen lakott feleségével, egy Mányoki úti társasházban, baráti köre nem volt közismert. De nem élt elefántcsonttoronyban, jóval fiatalabb írótársnak sem restellte dedikációja végére azt írni: híved… Egy tiszteletre méltó úr volt.

Amikor éppen befejeztem A hatodik napon című drámámat, és lementem a belvárosba, hogy kiszellőztessem a fejem, szemben jött velem a Kossuth Lajos utcán. Hogy vagy, mit csinálsz…? Mondtam, hogy most tettem pontot az új darabomra. És nem jársz két méterrel a járda felett? – kérdezte nevetve.

Csütörtökhelyen született Novotny Andor néven a Felvidéken szepességi ősöktől, polgári környezetben. Léván tanult, nyelveket tudó, művelt ifjúként érkezett a fővárosba. Orvosnak készült, de elragadta az irodalom, s minthogy medikusként a neves Korányi Sándor professzor mellett elsajátította a pontos diagnosztikát, írásművésztére is ez lett a jellemző. A novella műfaj alkalmas volt az alapos látleletre. Gulácsy Irén figyelt fel a húszéves fiatalember, akkor már Illés Endre néven írt első novelláira, Mikes Lajos és Osvát Ernő pedig közölte a tehetséges írásokat. Esszéivel és kritikáival csakhamar a Nyugat megbecsült szerzői közé került. 1938-tól a neves könyvkiadónak, a Révainak lett irodalmi szerkesztője.

Ami aztán egész életére jellemző volt, az 1940-es évek politikai kurzusával szemben tartózkodó volt, és olyan szerzők fordításával és kiadásával ment szembe a divattal, mint Stendhal, Flaubert, Dosztojevszkij, Anatole France, Oscar Wilde vagy az antifasiszta Thomas Mann. A Révainál szerzett tapasztalatát a későbbiek során a Szépirodalmi Kiadónál gyümölcsöztette. Intelligenciájával, szerencsés természetével a háborút követő világban is mindig meg tudta őrizni függetlenségét, még akkor is, amikor a kiadó igazgatójaként a kultúrpolitika állandó figyelmében élt. Ez bizonyos óvatosságot is jelentett, némi öncenzúrát, más szóval távolságtartást mindattól, amit a kor politikája kívánt. Nem nyúlt kényes témákhoz. A más háttérrel rendelkező Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója engedhette meg magának – vagy engedhették meg neki –, hogy olyan írásokat adjon ki, mint például a II. világháború kémelhárítása, vagy a doni katasztrófa sokáig elhallgatott dokumentumai.

Illés Endrét vonzotta a színház, első művét, a Törtetőket 1941-ben mutatták be, drámáiban is felfelfedezhető az anamnézis fontossága. Nincsenek erőteljes összeütközések, inkább a finom rezdülések mestere. Ellenben történelmi drámája látványosságával együtt szikrázóbb erőt mutat. A spanyol Izabelláról, erről a nagyratörő királynőről, aki férjével, Aragóniai Ferdinánddal világhatalommá tette Spanyolországot, izgalmas művet hozott létre. Almási Éva Izabella szerepében a Ferdinándot alakító Huszti Péterrel az oldalán sikerre vitte a Lengyel György rendezte művet. Egy másik színműve, a Vörös és fekete című Stendhal-regényéből készült adaptációja ugyancsak eltér novellisztikus hatású darabjaitól.

Stendhalról nagyszerű esszét is írt. Jóformán kisregény, olvasmányos és tanulságos, bejárta érte Itáliát, hogy a helyszínen is megismerje kedvenc írója életének állomásait. Kiválóak és maradandók krétarajzai, látleletek írókról, művészekről. Gellérthegyi otthonának gazdag könyvtárában időutazásokat tett angol, francia, orosz és sok más író múltjában, de a valóságban megtett útjain is felidézte a városok falai között élt művészek szellemét.

A Szépirodalmi Kiadót szerencsésen kormányozta, jól válogatott szerkesztői, lektori gárdát vezetett a legkényesebb korszakokban is. Sok fiatal szerzőnek adott teret, vigyázott a színvonalra. A Szépirodalminál megjelenni rangnak számított.

Novellisztikájában a Kosztolányi-, Márai-, Maupassant-stílus hatása érezhető, bár az utóbbi mester mesélő kedvével szemben az Illés-novellák szikár, szűkszavú írások, mondhatnám, sterilek, tanulsága törők. Mintha könnyen szakadó szálakból állnának, holott némelykor súlyos tragédiát kellett tartaniuk. Amíg nem ismertem meg időskori életét, a szikárságot vele azonosítottam. Bár találkozásaink mindig kedélyesek voltak. De azt, hogy szerette a whiskyt, csak Berthától tudtam meg.

Hosszú házasság után vesztette el feleségét. Már nem volt fiatal, amikor megismerkedett egy irodalmat kedvelő, szegedi tanárnővel. A derűs természetű, még fiatal asszony jó hatással volt rá, nyitottabbá vált, ahogy Bertha Bulcsu írta róla: utolsó évtizedében nyíltan, szinte kihívó könnyedséggel vállalta a teljesen megélt életet, a poharat fenékig ürítette. Különös volt a Berthával való barátsága, nem csak a nagy korkülönbség, de a merőben más temperamentum miatt is. Volt ebben valami menekülés a zárt literátori világból abba a természetességbe, amit Bertha íróként, magánemberként képviselt.

Életművének fontos része az a gondos munkásság, amelyet a magyar irodalomért tett. Többek között azzal is, hogy 1973-ban elindította a Magyar Remekírók sorozatot. Kétszer kapott József Attila-díjat, l963-ban pedig Kossuth-díjat.

Fotó: Illés Endre Kossuth-díjas író, színműíró, műfordító, kritikus. Fotó: MTI