Aki gyakran jár a Balatonra a 8-as főúton, minden bizonnyal belefutott már abba a titokzatosan távoli, elhagyatott gyárvárosba, ami Veszprémnél szegélyezi az utat. A háromkürtős, brutalista és indusztriális elemeket vegyítő épület akár a Stranger Thingsbe is beillene. Az Inotai Hőerőmű közel ötven évig szolgáltatott áramot a magyarországi elektromos hálózatba, bezárása óta pedig a Szárnyas fejvadász 2049 stábján, néhány kalandvágyó urbexesen és fotóson kívül nem léphetett be a területére senki. Legalábbis eddig.

Besnyő Dániel, a Central Production fényművésze már 2017-ben szemet vetett rá,

és most, öt év elteltével végre teljesülhet az egyik legnagyobb bakancslistás álma, és művésztársaival együtt bevilágíthatja az épületet. A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa pályázatának egyik nyertese, az INOTA [re]opening idén nyáron két alkalommal is megnyitja a gyártelep kapuit a szélesebb közönség előtt.

A Centrum Production exkluzív audiovizuális eseménysorozattal tölti meg 2022 júliusában és augusztusában az Inota Hőerőművet és annak mozaikokkal díszített művelődési házát. Július 16-án a Pixel Magic sorozat az élőben generált képi és zenei interakciók különböző formanyelveit, a valós és digitális dimenziók összekapcsolási lehetőségeit térképezi fel. A Let it Be! art agency által szerkesztett képzenei expedíciókon a közönség megismerheti az egymást inspiráló alkotói folyamatokat: a Žagar AV Experience, a Cloudhitects, a Nautis & Maruscsák Dávid és az Emphase valós idejű képalkotó technikákat elektronikus zenével ötvözve hív látványos és emlékezetes időutazásra.

Fotó: Besnyő Dániel

„Ez az elképesztő indusztriális gyárépítmény már önmagában egy installációs élmény, gyakorlatilag Magyarország Csernobiljának is nevezhetnénk. Ha beállsz a 60×60-as kürtő belsejébe, és felnézel, csak az ég van feletted. Az a tervünk, hogy ezzel a produkcióval újra működésbe hozzuk a hőerőművet, hogy bemutassuk, hogyan nézett ki egykoron az itteni világ” – árulja el Besnyő Dániel, hozzátéve: ez a produkció nem csak annak lesz élvezetes, akit érdekel az ipar és azbindusztriális múlt. „Olyan térspecifikus művészeti eseményekre készülünk, amiket más környezetben nem láthatna a közönség, se zenei, se vizuális szempontból.”

A produkcióban Zságer Balázs audiovizuális produkciója, a Žagar AV Experience is képviselteti magát,

aminek munkálatairól így beszélt a zenész: „Mindig is érdekeltek a szokatlan helyszínek, amik nem kifejezetten előadótérnek készültek. Ezt a produkciót is több helyre elvittük már, de a hőerőmű egy exkluzív lehetőség, ami indusztriális jelleget kölcsönöz az élménynek. Ez alkalommal az Ocean Antology koncepciót valósítjuk meg, amiben az improvizatív hang- és képalkotás sokszor szinesztéziára emlékeztető jellegét kutatjuk” – tette hozzá Zságer Balázs.

Besnyő Dániel azt is sejteti, hogy terveik hosszabb távra szólnak az idei nyárnál, bár ennél sokkal többet még nem árulhat el: „Magyarországon teljesen egyedüli ez a gyárkomplexum, és közben meg borzasztó, hogy üresen áll, funckionalitás nélkül. Európa majdnem minden országában hasznosítják már ezeket a helyeket, javarészt művészeti projektek helyszíneként. Erről szólt a mi koncepciónk is, amit beadtunk a Veszprém 2023-nak, és amit szívesen továbbvinnénk a jövőben is.” 

Fotó: Besnyő Dániel

Tehát az Inota Hőerőművet és a művelődési házat elsőként július 16-án nyitják meg a közönség előtt egy teljes napra, ezt követően pedig augusztus 26. és 28. között készül majd turnusosan látogatható fényinstalláció a kürtőbe. Utóbbin a Túrajó séták résztvevői megismerhetik Inota történetét, és kideríthetik, hogy hol volt az inotai elvtársak kedvenc termálfürdője, ki lakhatott az erőmű mellé felhúzott Készenléti lakótelepen, és hogy általában mit jelentett a jólét a Kádár-rendszerben.

Amennyiben valaki személyesen nem tud részt venni a programon, virtuálisan is bejárhatja a legendás ipari komplexum unikális helyszíneit, amit pontfelhőszkennelési technikával tettek elérhetővé a szervezők.

A weblap ezen a linken, a Facebook-oldal itt, a Facebook-eseményt pedig itt elérhető.

Nyitókép: Besnyő Dániel