Az idei év globális eseményei példátlanok a ma élő generációk számára, amelyeknek hatásai gyökeres változásokat eredményeznek társadalmi, gazdasági és egyéni szinten is az elkövetkezendő évtizedekben. Átalakulnak meglévő emberi kapcsolataink, a hétköznapjaink, de még a világhoz való viszonyunk is új megvilágításba kerül. Sokszor ezeknek a folyamatoknak kezdetben visszavető erejük van, kizökkentenek, hiszen megbomlik egy korábbi világrend biztos tudata, de vajon milyen lehetőségek rejlenek a változásban?

Enzsöly Kinga: Generációváltás

A Felfedezők 3.0 című kiállítás olyan alkotásokat mutat be, amelyek éppen erre a változásra, az újrakezdésre és az újraértelmezésre, a megújulásra adnak valamiféle alternatívát az alkotók és a látogatók számára. Antal Malvina szobrai, installációi és kollaboráción alapuló performanszai az ok-okozati összefüggések láncolatait hivatottak feltárni új értelmezési lehetőségek után kutatva, míg Benyovszky-Szűcs Domonkos olajképei a leképezés és a megértés folyamatain keresztül a látvány és a jelentés ellentmondásos kapcsolatára reflektál. Szabó Kristóf (KristófLab) műfaji határokat átlépő alkotásaiban az embert és épített környezetét vizsgálja, melyben az egymásra rakódó rétegek eltávolodva az eredeti jelentéstartamtól egy utópisztikusnak tűnő koncepciót sejtetnek.

Széll Ádám alkotásai a térérzékelés torzításait mutatják be, Kiss Botond András érzékeny képgrafikai munkái pedig a keresés és a rátalálások folyamatát ábrázolják. Teplán Nóra festményei közvetetten reflektálnak az elidegenedés és újra-megismerés, a szétesés majd az újjáépítés, a rendszerteremtés és a fegyelem témaköreire. Dóra Ádám naplószerűen megalkotott nagyméretű vászonképein a lét állandó törvényszerűségeit és elemi kontrasztjait vizsgálja, Varga Gyöngyvér Amala a hagyományos képalkotás és digitális technológiát ötvöző üvegmunkái az intuitív gesztusokat, spontán érzelmi lenyomatokat és belső utazásainak emlékképeit rögzítik.

Kiss Botond András: Szigetek installáció

Szirmai Nóra törékenynek ható acélszobrai a természet formavilágából építkezik, mely természetközeliség Bubla Éva munkáiban is megmutatkozik, aki a kiállításon bemutatott installációján keresztül a fenntarthatóság ökológiai kérdéseire keres válaszokat. Dankó Bernadett nagyléptékű képei a flow alkotói élményére összpontosítanak, Enzsöly Kinga akvarell rajzainak kiindulópontja pedig a hétköznapok élethelyzeteiből táplálkozik, olyan kérdéseket járva körül, mint az elmúlás, a hiány, a természet és a város viszonya.

A kísérőprogramokon a kiállító művészek páros tárlatvezetései mellett, a nagysikerű Értsd a kortárst! című művészettörténeti előadás is látogatható a Budapest Art Weeken.