„A Fig_Ht mindannyiunk küzdelméről szól, és azokról, akiket elvesztettünk. Őket a színpadon lebegő testek idézik meg, látomásszerű, csodálatos pillanatokban” – nyilatkozta a művész.

A FrenÁk Társulat és az R_ Társulás új kreációjának tematikáját a 2020-as év világot megrázó kihívása inspirálja.

A fő kérdés megtalálni a kiutat egy zárt és látszólag lehetetlen helyzetből.

Az előadás középpontjában az áll, hogy az ember belső figyelemmel hogyan küzdheti át magát az őt behatároló társadalmi problémákon, az egyén belső hite és erőfeszítése – még ha individuális szinten is –, hogyan képes a társadalmi létet felemelni.

Ezért is koncentrál az alkotói munka a személyes tapasztalatokra, és halad valós, megélt események nyomán, majd emelkedik el egy absztrakt nyelvezettel, egy új, vizionális pozitív létbe, hogy reményt és perspektívát nyújtson.

Frenák új kompozíciójában idén negyvenéves munkásságának esszenciális elemeit idézi meg.

A látvány kontrasztba hozza a nyers valóságot egy látomásszerű lebegéssel, amelyet a függesztések újszerű használatával ér el.

A munkafolyamatban résztvevők élményeiből megszülető érzetek remélhetőleg visszhangra találnak a nézőkben.

Alkotók és előadóművészek: Esterházy Fanni, Eoin Mac Donncha, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Théo Pendle, Vasas Erika.

Fotók: Kaszner Nikolett