A Stúdio 11 zenekar 1963-ban Zsoldos Imre és Dobsa Sándor vezetésével alakult a Magyar Rádió égisze alatt. Hatvanéves történetük során meghatározó szereplői voltak a magyar könnyűzene fejlődésének.

A névre egyszerű a magyarázat: jellemzően tizenegyen alkották, és stúdiózenélésre volt hivatott. Az már cseppet sem magától értetődő, hogy 60 éven át képes volt nemcsak fennmaradni, de maradandót alkotni a hazai könnyűzenei életben. Indokolt az ünneplés. A jelenleg 12 taggal működő ensemble négy kiváló énekes szólistával, Koós Rékával, Szőke Nikolettával, Király Viktorral és Vastag Tamással szólaltatja meg elmaradhatatlan és védjeggyé vált darabjait, illetve egy sor meglepetésszámba menő csemegét.

A Stúdió 11 tagjai mindig magas szinten képzett muzsikusok, egyúttal kiemelkedő szólisták voltak, akik rendszeres szereplői a hazai és a nemzetközi jazzéletnek. A több évtizedes művészi tevékenység eredménye tengernyi hanghordozón, televízió- és rádiófelvételen hallható, látható. Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Hofi Géza, Kovács Kati – csak néhány név a legendák közül, akikkel az együttes felvételeket készített. Sokan még „élőben” kísérhették figyelemmel a fekete-fehér tévék képernyőin a Táncdalfesztiválok évadait, vagy rádióikon keresztül a Tessék választani! slágerbemutatóit, később pedig a Made in Hungary produkciókat. Az eMeRTon Díjátadó gálákon szintén a Stúdió 11 kísért.

A jelenleg művészeti társulatként működő Stúdió 11 Ensemble a legkülönbözőbb összeállításokban ölt formát; a jazz és a könnyűzene valamennyi stílusában szabadon alkot. 2010-ben Jaco Pastorius emléke előtt tisztelegtek Peter Erskine és Victor Bailey társaságában egy emlékezetes koncerten a Müpában. Május 27-én szintén a Müpában Csonka András segít fellapozni a hangzó emlékkönyvet.

Nyitókép: Stúdió 11