Kulturális programajánlónk a hétre.

Október 8., csütörtök – koncerttel köszöntik Kelemen Lászlót

A ditrói születésű Kelemen László nevét ma leginkább a kultúra területén végzett közéleti tevékenysége kapcsán ismerhetjük. Csaknem 20 éve igazgatja a Hagyományok Házát, amely a teljes Kárpát-medencét felölelő hálózatával az amatőr táncházmozgalom fontos támaszává vált. „Erdély az első otthonom. Budapest a második, ekként is meg tudom élni a magyar nemzet egységét” – fogalmazott a Kultúra.hu-nak adott interjúban. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzés szakon végzett az 1980-as évek közepén, majd népzenészként – az Ökrös együttes tagjaival – járt be több kontinenst. A Zeneakadémiára szervezett koncerten a hagyományos népzenei összeállítások mellett néhány saját szerzeménye is felcsendül többek közt a Szent Efrém Férfikar tolmácsolásában. 

Október 9., péntek - Édes Charity Nyíregyházán

„Az eredeti Sweet Charity musical a Cabiria éjszakái című Fellini-film alapján készült, ami az 1950-es években az Oscar mellett számos egyéb díjat is besöpört. 1966-ban azután ebből született a Broadway musical, amelyet Bob Fosse rendezett” – mondta a darabról Horváth Illés rendező a Kultúra.hu-nak. Hozzátette: Staub Viktória végzős hallgatót egy vizsgaelőadásban látta, amikor fiatalokat keresett gyakorlatos színésznek a nyíregyházi színházhoz. „Amikor képbe jött ez a darab, tudtam, hogy ezt a szerepet neki kell eljátszania.” Most Önök is megnézhetik a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Október 10., szombat – fedezd fel a Ladics-házat Gyulán!

Hogyan nézett ki egy vidéki polgárház modern fürdőszobája a 19. század végén? Mit tároltak a ház hűvös kamrájában és milyen lehet a Ladics-ház pincéje? A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében szervezett rendhagyó tárlatvezetésen ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk. A helyszínen megismerhetik Borbála asszony történetét is, akinek a lelke állítólag máig visszajár.

Október 11., vasárnap  – séta a budai Várnegyedben

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyszíneit járhatjuk be – délelőtti és délutáni időpontban –  a Nem engedünk a ’48-ból! elnevezésű sétán a budai Várban. Megnézhetjük, melyik épületből szabadította ki a forradalmi tömeg Táncsics Mihályt, megtudhatjuk, hogyan erősítette meg a Vár védelmét Heinrich Hentzi és készítette elő a támadást Görgei Artúr, valamint azt is, miként zajlott az 1849-es májusi ostrom. De szó esik a Várban őrzött Szent Koronáról és az oroszok által elhurcolt honvéd zászlókról is.

Október 12., hétfő – Bolero a Nemzeti Táncszínházban

Maurice Ravel francia zeneszerző mágikus ritmusú, hipnotikus hatású műveire komponálta bemutatóját a GG Tánc Eger. Topolánszky Tamás tagozatvezető az együttes két fiatal táncművészével: Halász Gáborral és  Rovó Virággal közös koreográfiája a környezetvédelem fontosságára és az emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. A három alkotó az ismert és kevésbé ismert Ravel-művek zenei motívumait használja fel szuverén értelmezésű táncelőadásában.

Október 13., kedd – Én vagyok a szél

Jon Fosse különös történetében ketten vannak egy tengeren hánykolódó bárkán: az Egyik és a Másik. Se nemük, se koruk, az ő különös, összművészeti elemekkel tarkított párbeszédére épül az előadás, amelyet Szabó K. István állít színpadra a TRIP hajón, Cári Tibor zenéjével.

Október 14., szerda – kortárs zene a Tesla Loftban

Az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is lesz Magyar Kortárs Zenei Platform. A KOMP második koncertjén a kamarazene árnyalatait vonultatják fel, a programot vonósnégyesek keretezik: Győrffy István és Durkó Péter egy-egy kompozíciója. Csemiczky Miklós brácsaduói, Bartók hegedűduóihoz hasonlóan igen karaktergazdag sorozat. A középgenerációhoz tartozó Horváth Barnabás és Megyeri Krisztina friss darabokkal mutatkozik be. Bánkövi Gyula egy mágikus sugárzású, 2006-ban befejezett négykezes zongoradarabbal járul hozzá a koncert színes kínálatához.

Nyitókép: jelenet a GG Tánc Eger Bolero című előadásából. Fotó: MTI /Komka Péter