Február 16. és március 16. látogatható Konkoly Gyula „Ilsa, a Gulág Tigrise” – Hommage című kiállítása a Faur Zsófi Galériában.

Konkoly Gyula egy Franciaországban festett, időközben nagyobb részt megsemmisült képére emlékezik ezzel a kiállítással. 

„E kép aktualitása az akkori és a mostani kor hasonlóságából következik.  A '70-es években Európa olajválsággal és a kétszámjegyű inflációval küszködött. Eközben a nyugat-európai „hatvannyolcas” ifjúság Mao kis vörös könyvével gyilkolászott és robbantgatott, igaz, tömegjárvány és európai háború akkor nem volt. A szibériai munkatáborok volt fegyence, Szolzsenyicin irodalmi Nobel-díjban részesült, elvesztette szovjet állampolgárságát és ideiglenesen Párizsba települt. Szolzsenyicin a világ szeme elé tárta, hogy a pokol intézményes keretek között létezik a Földön, a Szovjetunióban. Ez a „hatvannyolcasok” társadalmát nem túl' érdekelte, így aztán a „Gulag szigetvilág” érdekessége az operett és a pornó aljára süllyedt” – áll az ajánlóban.


63dbe557baa9395d3fb685ca.jpg
Forrás: Faur Zsófi Galéria

Konkoly az „Ilsa, a Gulág tigrise” című pornófilm megjelenésekor készítette a mára csak töredékében fennmaradt művét. Mostani kiállítása az eredeti kép újragondolásával és a két kor problematikáinak hasonlóságával foglalkozik.

Nyitókép: enteriőr a 2022-es Art and Antique vásárról. Forrás: Faur Zsófi Galéria