Szeptember 27-én történt

Ezen a napon történt

1921-ben ezen a napon született a magyar mozgókép egyik legnagyobb alakja, Jancsó Miklós filmrendező, aki 2014 óta nincs közöttünk. „Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani” – nyilatkozta a filmkészítésről néhány évvel a halála előtt.

Jancsó Miklós filmrendező. Fotó: Kallos Bea / MTI
Jancsó Miklós filmrendező. Fotó: Kallos Bea / MTI

Ünnep

A kutatók éjszakája – Az Európai Unió 2005-ben indította útjára az egész kontinenst érintő kampányt, a kutatók éjszakáját. Szeptember utolsó péntekének éjjelén szórakoztató tudományos programok várják az érdeklődőket. (Sok helyen szombaton is folytatódik a tudomány fesztiválja.)
Európai diáksportnap – Szeptember utolsó péntekén rendezik meg az Európai Sporthét eseménysorozat részeként.
Idegenforgalmi világnap / A turizmus világnapja – 1980 óta ünneplik az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) kezdeményezésére.
A diáksport napja Magyarországon – Az Országgyűlés 2017. december 12-én szeptember utolsó péntekét a magyar diáksport napjává nyilvánította.
Páli Szent Vince ünnepe – a lazarista rend és a Vincés család szerzetesközösségeinek francia alapítója. A jótékony célú társaságok, kórházak és a rabok, valamint Madagaszkár védőszentje. További részletek róla az OSZK honlapján.

Szeptember 27-én történt

1540 III. Pál pápa bullájával jóváhagyta a Jézus Társasága, a jezsuita rend alkotmányát.
1825 Angliában Stockton és Darlington között átadták a forgalomnak a világ első közforgalmú, személy- és áruszállításra szolgáló, menetrendszerű vasútvonalát.
1884 Megnyitotta kapuit az Ybl Miklós tervezte Budapesti Operaház.
1896 I. Ferenc József magyar, I. Károly román és I. Sándor szerb király jelenlétében felavatták az al-dunai Vaskapu-csatornát. (A vízi úton 1898-ban indult meg a forgalom.) Az eseményről többet is megtudhatnak, ha ide kattintanak.
1938 A skóciai Clydebank hajógyárában vízre bocsátották a világ akkor legnagyobb utasszállító hajóját, a Queen Elizabeth I-et.
1939 A második világháborúban Varsó kapitulációjával befejeződött a Lengyelország ellen szeptember 1-jén indított német hadjárat.
1940 Berlinben aláírták a Németország, Olaszország és Japán közötti háromhatalmi szerződést.
1975 Spanyolországban utoljára hajtottak végre halálos ítéletet, az ETA baszk terrorszervezet két tagja került kivégzőosztag elé.
1986 Battonyán felavatták az első magyarországi SOS Gyermekfalut.
1987 Lakiteleken A magyarság esélyeiről címmel tartottak tanácskozást, amelynek résztvevői mozgalmat alapítottak Magyar Demokrata Fórum néven.
1996 A szélsőséges iszlamista tálibok vették át a hatalmat Afganisztánban, elfoglalták a főváros Kabult, és kivégezték a szovjetek támogatta rezsim utolsó elnökét, Mohammad Nadzsibullahot.

Szeptember 27-én született

1533 Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király
1601 XIII. Lajos francia király
1788 Helmeczy Mihály író, nyelvújító
1818 Hermann Kolbe német kémikus, a szalicilsav kémiai szerkezetének megállapítója
1841 Mocsáry Sándor zoológus, aki tanulmányaiban számos új állatfajt írt le. Részletesebben itt olvashatunk róla.
1865 Saághy István dendrológus, aki főleg a fenyőfélék honosítása területén ért el sikereket. Részletesebb életrajzért és pályaképért érdemes felkeresni az OSZK honlapját.
1866 Kerpely Antal kohómérnök, a róla elnevezett gázfejlesztő készülék feltalálója

1887-ben Selmecbányán szerezte diplomáját, majd az Österreichische-Alpine-Montan-Gesellschaft alkalmazta, amelynek vezérigazgatójaként vonult nyugalomba. Sok találmánya közül a róla elnevezett forgórostéllyal ellátott gázfejlesztő készülék az egész világon elterjedt. Ez a készülék mindenben kielégíti a korszerű kohók követelményeit: folyamatosan üzemeltethető, a salak és a hamu önműködően eltávolítható. Az elsők között fejlesztett ki a martinkemencéhez adagológépet. Az ő irányításával előállított közel harminc centiméter vastag nikkel-acél hajópáncélzat az erre kiírt nemzetközi pályázaton a legjobbnak bizonyult. 1914-ben a német kohómérnökök egyesülete a Carl Lueg-aranyéremmel tüntette ki, mely csak a szakma legkiválóbbjainak járt. Végrendeletében kétmillió koronát adományozott jótékony célra, a háború által kivérzett országnak. Kerpely Antal 1917. július 23-án hunyt el. Forrás: OSZK

1909 Amerigo Tot (Tóth Imre) Olaszországban élt szobrászművész
1918 Martin Ryle Nobel-díjas angol fizikus, csillagász
1921 Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere
1923 Mátyás Antal Széchenyi-díjas közgazdász, akadémikus
1947 Kaltenbach Jenő jogtudós, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok korábbi országgyűlési biztosa
1949 Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
1951 Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelő
1953 Fabényi Julia Németh Lajos-díjas művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója
1954 Horváth Kornél Kossuth- és Prima díjas ütőhangszeres, jazz-zenész
1959 Szilágyi Lenke Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes és kiváló művész
1972 Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai filmszínésznő
1976 Francesco Totti világbajnok olasz labdarúgó
1994 Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, a Magyarország első téli olimpiai bajnoki címét szerző váltó tagja

Szeptember 27-én halt meg

1590 VII. Orbán, a 228. római pápa, a legrövidebb ideig, 13 napig uralkodó katolikus egyházfő
1700 XII. Ince, a 242. római pápa
1709 Bottyán János (Vak Bottyán) kuruc generális
1891 Ivan Alekszandrovics Goncsarov orosz író, Oblomov című regényében teremtette meg a felesleges embert
1898 Bardócz Lajos, az első magyar nyelvű, találmányokkal foglalkozó könyv szerzője. Életéről részletesen az OSZK honlapján olvashatunk.
1917 Edgar Degas francia festő, szobrász
1922 Apáthy István, az állattan kiemelkedő művelője, jeles társadalomtudós, derül ki az OSZK rövid ismertetőjéből.
1976 Somogyvári Rudolf Jászai Mari-díjas színész
1976 Turán Pál matematikus, az analitikus számelmélet tudósa. Ezen a linken további érdekességeket tudhatunk meg róla.
1986 Ruttkai Éva Kossuth-díjas színésznő
1987 Sz. Koroknay Éva művészettörténész, a művészi könyvkötések kutatója. Részletesebben itt olvashatunk róla.
1993 James Harold Doolittle amerikai repülőtábornok, ő szervezte meg Tokió első amerikai bombázását négy hónappal a Pearl Harbor-i japán támadás után
1993 Törő Imre hisztológus. Magyarországon ő honosította meg a szövettenyésztést. Ezen a linken részletesen olvashat életútjáról.
2003 Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező
2011 Makovecz Imre Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége
2013 Kárpáti Ferenc, 1985 és 1990 között honvédelmi miniszter
2017 Devich János Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, érdemes művész
2017 Hugh Hefner amerikai üzletember, a Playboy magazin alapítója
2018 Marty Balin amerikai énekes, a Jefferson Airplane tagja

#eztörténtma