Június 4-én nyitják meg a világ egyik legismertebb fotográfusa, Wolfgang Tillmans A te tested a tiéd című kiállítását a Trafó Galériában, amely az első egyéni kiállítása Magyarországon. Szombaton este a művész előadást tart a Trafó Nagytermében. A kiállítás július 18-ig látogatható.

Wolfgang Tillmans fényképei aktívan beékelődnek a minket körülvevő valóság repedéseibe, halkságukkal, sebezhetőségükkel, intimitásukkal és közelségükkel hol kitöltik, hol tovább feszítik ezeket a réseket. A Trafó Galériában megrendezendő kiállítás – mely egyben a művész első egyéni kiállítása Magyarországon – szintén egy ilyen résnek tekinthető. Résnek, ami teret ad a félelem nélküli emberi érintkezéseknek, a biztonság és a szabadság pontszerű pillanatainak, és ahol a normának és az igazságnak nem csak egyetlen formája fogadható el. Tillmans megközelítése ilyen értelemben radikálisan nyitott és reményteljes.

Wolfgang Tillmans generációjának egyik legbefolyásosabb, iskolateremtő művésze. Egész eddigi pályafutása során megkérdőjelezte a képkészítés lehetőségeit, és egy újfajta szubjektivitást hozott a fotográfiába. Az intimitást és a játékosságot társadalomkritikával párosítja, így kérdőjelezve meg a fennálló értékeket és hierarchiákat. A különböző műfajokat, témákat, technikákat és kiállítási stratégiákat szintén mindenféle hierarchia nélküli integrálja művészetében. Korai képei óta, amelyek az AIDS-krízis és a berlini fal leomlása utáni időszak új társadalmi és kulturális berendezkedésével foglalkoznak, Tillmans mindig is erős politikai tudatossággal alakította praxisát, és nyíltan foglalt állást bizonyos politikai témák kapcsán. Az elmúlt években politikai elkötelezettsége túllépett a képkészítés gyakorlatán: a társadalmi aktivizmus és szolidaritás jegyében több kampányt kezdeményezett az általa 2017-ben létrehozott Between Bridges alapítvány szervezésében (többek között 2016-ban a brexit ellen és az európai parlamenti választásokon való választói részvétel növelése érdekében). Az alapítvány a művészetek, az LMBT-jogok és az antirasszizmus területén aktív.

A te tested a tiéd című, most megnyíló budapesti kiállításon látható fotókon szintén összefonódnak a személyes és a közéleti-politikai témák, terek. A történelmi idő relativizálása a kollektív emlékezeten ütött képi és szöveges rések segítségével az egyéni felelősség kérdését állítja középpontba. A kiállítás már az épületen kívül elkezdődik: a Trafó Kortárs Művészetek Háza utcafrontján kiállított két, nagy molinóra nyomtatott fotóval.

A kiállítás védettségi igazolvány bemutatását követően látogatható, keddtől péntekig 16 és 19 óra között, hétvégén 14-től 19 óráig. Megvalósulását a Goethe Intézet támogatta.

Kiemelt kép: Wolfgang Tillmans: Omen