Irodalom és sport − testgyakorlatok, testtechnikák, testképek

A 20. századi irodalom és médiakultúra
egyik legszembetűnőbb sajátossága a sportnak szentelt figyelem fokozatos térnyerése.
Leni Riefenstahl Olimpia (1938) című filmje e folyamat egy emblematikus
állomása. A mozi, mint az jól ismert, teljesen átírta és megújította a test
színrevitelének és általában a sportesemények világának esztétikai keretrendszerét,
miközben a náci propaganda számára kiemelte azt, az emberi test, a
testmegjelenítés és a politikai egy új ötvözetét hozva létre. A sport ezzel visszavonhatatlanul
a modern biopolitika egy kitüntetett reprezentációs terévé vált. Eddig azonban
hosszú út vezetett: a 19. században még főként csak – a szenzációfaktor köré
szerveződő – sajtóérdeklődés mutatkozott a modern sport iránt. Ugyanakkor a
század utolsó harmadában már tematikus rovatok és lapok indulása, valamint tanácsadókönyvek
kiadása tette egyértelművé a sport gyors ütemben változó társadalmi szerepét.
Liszner Vili Kosztolányi Dezső Aranysárkányában, mely a 19. század végén
játszódik, maga is A bajnok című tanácsadókönyvet forgatja – arról
azonban, hogy milyen tragédiához vezet a későbbiekben az, hogy Liszner a
tanulás helyett a futásban éli ki magát, és a matematika, valamint a fizika
helyett a sportkönyvben mélyed el, csupán az 1925-ben megjelent regény olvasója
szerezhet tudomást.

A sport szépirodalmi belépője a test színrevitelének az 1920-as, 1930-as évektől egyre hangsúlyosabbá váló általános tendenciájával kapcsolódik össze. Ebben az összefüggésrendszerben a test képei, a testtel és a testen végzett gyakorlatok, valamint a test technikái az irodalom és a tömegmédiumok, továbbá a medikális és (bio)politikai diskurzusok kereszteződési pontjaiként válnak elgondolhatóvá. A huszadik századi és a kortárs sporttematikájú irodalmi művek között olyan alkotások szerepelnek, amelyek nemcsak emléket állítanak egyes sporttörténeti jelentőségű pillanatoknak, hanem sajátos művészeti szempontból értelmezik annak kulturális hatását és ezáltal hozzá is járulnak a sport esztétikai reprezentációjához, kulturális pozíciójának megalapozásához, fenntartásához. Tandori Dezső lóversenyleírásai, Ottlik Géza bridzsértekezései, Mészöly Miklós „futóprózája” vagy éppen Esterházy Péter „berni-döntő” parafrázisa és olyan sokatmondó ellentétpárok, mint atlétika versus futball, egyéni versus csapatsport, fair play versus bunda, hatalom versus szubjektum egyaránt hívószavai lehetnek a sport és irodalom kapcsolatáról való gondolkodásnak.

Mándy Iván A pálya szélén című műve például hatásosan vall a futballban és a futballon keresztül kifejeződő érték- és tapasztalatrétegek gazdagságáról: a futball ekkor az identitással, a közösségiséggel, a szocializációval, a bajtársiassággal, az árulással kapcsolatos kérdések kimondásával fonódik össze, amelyben a sportsiker mint (a szocializmusban bevett) hatalmi reprezentáció jelenik meg, amellyel szemben áll az egyén önfelszabadítása és önkifejezése vagy egy új identitáslehetőség keresése a pálya oltalmában. Ezért a fizikai teljesítmény, a testtudat, a határátlépés, a lelkesítő élmény, a tömeghipnózis, a szórakoztatás, a rivalizáció vagy akár az agitáció szintén a sport megjelenítésének és hatásának esztétikai-kulturális kérdéseire irányíthatja a figyelmet, ugyanis az irodalom médiuma tökéletesen alkalmas a sport űzése és szemlélése közben szerzett érzéki, társadalmi, testi, közösségi tapasztalataink poétikailag koncentrált, játékos, egyben tragikus megszólaltatására.

A konferenciára a fenti kérdésfelvetésekhez kapcsolódó, a sport, valamint – egy általánosabb szinten – a testtechnikák, a testtel és a testen végzett mediális, medikális és politikai gyakorlatok színrevitelét és/vagy ezek nyelvi lehetőségfeltételeit vizsgáló előadásokat hallhatnak majd.

Kiemelt kép: Focisták 1927-ben, Erky-Nagy Tibor / Fortepan