„Itt senki sem mondja azt, hogy jösztök" − Interjú a Bohemian Betyars új lemeze, a Gubancos kapcsán

Négy év telt el a Csavargó és az új lemez, a Gubancos között, holott az első pár kiadvány sűrűn követte egymást. Minek köszönhető, hogy hosszabb volt a Gubancos érési folyamata?

Igazából a Csavargó és az előtte lévő Stone Soup lemezünk között is eltelt öt év, szóval lassan mintának tűnik ez már nálunk. Amennyit turnéztunk egy átlagos évben, nem csoda, hogy kevésbé tudtunk haladni az új dalokkal. Aztán jött a Covid, így volt időnk hagyni megérni a dalokat, csiszolgatni az új lemezt, de nem akartuk kihozni anélkül, hogy koncertre mehetnénk vele.

A lemezről elsőként a Makukát mutattátok be, aminek dalszövegét a miskolci szleng inspirálta. Mit hoztok otthonról, és miben lenne más a zenétek, mint ha Budapesten nőttetek volna fel?

Nos, lehet, hogy akkor már rég kiégtünk volna teljesen. Vagy sokkal divatosabb zenei irányt választottunk volna, nem tudom. Örülök, hogy Miskolcon nőttem, nőttünk fel, mert megéltük azt az élményt, hogy kinőjük az otthonunkat, utána pedig a fővárosba költözés felszabadító örömét, az önálló életbe való belevágás izgalmát. Rengeteg energiát adott a főváros, de közben megmaradt bennünk a borsodi, amire igazából csak akkor jöttünk rá, mikor már itt éltünk.

Hogy itt senki nem mondja azt, hogy „jösztök” .

„Sokkal divatosabb zenei irányt választottatok volna” – mondod, holott a zenétek rengeteg embert megmozgat. Miért érzed úgy, hogy „nem divatos”, és mit gondolsz, minek köszönhető mégis a népszerűsége?

Amikor elkezdtük a zenekart, szerintem egyáltalán nem volt divatos népzenét játszani vagy a népzenéhez nyúlni más zenei irányzatokkal keverve. Persze voltak ilyen zenekarok, csak akkor éppen a magyar alter meg az indie rock ment nagyot, most meg a rappesek és a trappesek. Ez a folkos irány most éppen felkapottabb, és sok eurovíziós popprodukcióba is beleszövik, de a mi zenénk valamennyire mindig réteg marad, még ha esetleg ismertebbek is leszünk. Ha megnézed a YouTube-on mondjuk a most legfelkapottabb 30 hazai dalt, csoda, ha egyáltalán látsz köztük zenekart. Inkább előadók, kollaborációk és projektszerű zenei termékek vannak a fősodorban, ezek határozzák most meg a divatot szerintem.

És számotokra mennyire szempont ez? Amikor megírsz egy dalt, mennyire veszed figyelembe, hogy szeresse a közönség?

Legtöbbször természetesen odafigyelünk erre is. Pontosabban igyekszünk olyan dalt írni vagy valami olyan pillanatot beleírni egy új szerzeménybe, ami által bennünk és a közönségben is megmozdulhat valami.

Ez nem feltétlenül táncot vagy pogót jelent, lehet egy kis libabőr vagy egy könnycsepp is.

Akkor szeretek igazán egy koncertet, akkor van igazán értelme zenét hallgatnom, ha az felszabadít, boldoggá tesz és erőt ad vagy mélyre repít magamban, az érzéseimben, és egyszerre tesz libabőrössé, szomorúvá és ad támaszt is közben. Mi igyekszünk mind a két végletet megírni egy lemezen, és ráültetni erre a hullámvasútra a közönséget a koncerteken.

Így történt ez az új lemez, a Gubancos esetében is. A Makuka egy életvidám, játékos dal, a lemez többi száma viszont borongósabb, egyaránt reflektál személyes és globális problémákra. Meséljetek kicsit a dalok keletkezéséről!

A dalok és dalszövegek az elmúlt két-három évben születtek, ezért karantén előtti és alatti állapotokban fejlődtek. Vannak olyan sorok, amiket a karanténszorongásra lehetne fogni, pedig már előtte íródtak, és van olyan felszabadultabb dal, ami pont a leghosszabb lezárások alatt született. Egy lelkileg nehéz időszakomon vagyok túl, és a dalok lenyomatai a legsötétebb és „megvilágosodott” pillanataimnak is.

Akkor nevezhetjük ezt terápiás lemeznek?

Igen, az én szempontomból. Másoknak nem tudom, mit ad majd. Van, akinek talán ugyanezt, de ez a szép a művészetben, hogy mindenkire máshogy hat. Lehet, hogy a legborongósabb dalunk valakinek a legboldogabb perceket okozza.

Mi
jelenti számotokra a kapaszkodót a nehezebb időszakokban?

A barátok, a zenélés, a vidéki levegő és persze önmagunk.

A zenétekre mindig is nagy hatással voltak az utazásaitok, a „vándor életmód” – erről árulkodik a Streetbastards Tour-sorozat is a YouTube-on. Hogy hat az alkotói munkára az utazás? Gyakran írtok dalokat útközben? 

Sokat jelent számunkra az utazás, lételemünk, még ha olykor fárasztó is vagy vannak holtpontok. De alig vártam már, hogy újra repülőre ülhessek, és idegen országban zenéljek. Ez most Hamburgban a Reeperbahn fesztiválon összejött, és remélem, most már nem állunk meg itt, hanem újra mehetünk Ázsiába vagy Amerikába is játszani. Ilyenkor szöveget, apró sorokat írok, de zenét maximum úgy, hogy dünnyögök a telefonomba.

Mik
a következő úticélok?

Idén itthon turnéztatjuk az új lemezt, aztán ha a vírus is úgy akarja, tavasszal összejön egy német–holland turné. A többi még a jövő zenéje.

Az új lemez felvétele és utóélete is kriptovaluta-alapú. Elsőre nehéz elképzelni, hogyan működik ez egy zenekar esetében. Hogy jött az ötlet, és mit jelent a gyakorlatban? 

A zenekarunkból Kakas (Palágyi Máté − a szerk.) vetette bele magát ebbe a rejtelmes világba évekkel ezelőtt, aztán eléggé felkapott lett idén az NFT is. Ez egy kép, esetünkben egy dalszövegsor is, amin megmásíthatatlan digitális kód garantálja a tulajdonos egyediségét. Azt hiszem, valami ilyesmi, de Kakas koma erről bővebben tudna beszélni. Dalszövegsorokat dobunk piacra kis képekkel, a tulajdonosnak pedig egyéb exkluzív előnyei is lesznek a zenekartól.

Az ebből származó bevételt egy borsodi zenei tehetségkutató díjazására fordítjuk.

Ergó ez olyan, mint virtuálisan örökbe fogadni egy állatkerti állatot?

Lehet így is értelmezni. Lesz valami virtuális, digitális tulajdonod. Csak ezt nem kell etetni meg gondozni, mint a teveklubbon anno.

Milyen
terveitek vannak az év utolsó pár hónapjára? 

Minden magyar turnéállomáson óriási bulit csapni és belekezdeni az új Betyár-dalok írásába. November 6-án Székesfehérváron, 12-én Veszprémben, másnap Kecskeméten, 19-én Pécsett, majd Sopronban lépünk fel.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu