velence_2
Fotó forrása: a biennale Facebook oldala

Velencében mindennapos a magukat fényképező, a gondolás utazásukról videót készítő turisták látványa. Szinte mindenki a telefonján keresztül nézi a várost. Mennyire valóságos, amit látnak?

Engem nagyon foglalkoztat, hogyan tudjuk kivetíteni a valóságot egy kétdimenziós felületre. Azt gondolom, hogy amit a kamerán keresztül látnak, az nem a valóság, hanem annak egy olyan leképezése, amit a kultúránk jelenleg elfogad. Ha megnézem a mobiltelefon kameráját, abból le lehet vonni egy csomó következtetést arról, hogy milyen a kultúránk, mit tart fontosnak. Például azt, hogy könnyen lehessen képet készíteni. Egy gombnyomás, és kész. Fontos az is, hogy sok emberrel legyen megosztható a kép. De el lehet képzelni egy olyan kultúrát, amelynek mások a prioritásai. Amely egyedi, másokkal meg nem osztható képeket szeretne látni. Esetleg olyan fényképezőgépeket szeretne használni, amelynek a kezeléséhez sokkal több személyes kapcsolatra van szükség. Arra gondoltam, hogy ezeket a kamerákat ilyen metaforaként használom arra, hogy milyen sokféle módon lehet látni a valóságot. Ezek ugyanis sokféle képet készítenek.

A_magyar_pavilon_az_58._Velencei_Kepzomuveszeti_Biennalen
A Magyar Pavilon az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálén
Fotó: MTI/Mónus Márton

Nem veszélyes, hogy a valóságot egyre inkább így, a mobiltelefonok kameráján keresztül érzékeljük?

A digitális fényképezés megjelenésével nagyon megváltozott a fotográfia szerepe. Nemrég láttam egy fotókiállítást a most százéves Bauhausról. A hivatalos fotográfus két év alatt 300 felvételt készített, és ezek gyönyörűek. Manapság szerintem egy hongkongi fiatal egy nap alatt ellő ennyit. Hiszen nem kell fizetni a filmért, nem bonyolult a kamera kezelése. Ma már máshogy használjuk a kamerát, mint korábban: a használtra új megoldások is születtek. Például van egy technológia, a fotogrammetria. Ez különböző fotókból felépíti egy tárgy háromdimenziós képét. A Microsoft pár évvel ezelőtt elvégezett egy kísérletet Velencében. Rengeteg turista fényképezi a Szent Márk teret, és ezeket a képeket aztán föltöltik a netre. Onnan a Microsoft összegyűjtötte és ez alapján a szoftver háromdimenzióban felépítette a teret. A fotóink kezdik elveszíteni az egyedi jellegüket és egy közösségi aktivitássá válik a fotográfia: egymillió ember fotózza ugyanazt az épületet mindenhonnan, és ebből a számítógép összerakja az épület pontos mását. Egy amerikai tudós ilyen képek alapján készítette el a Notre-Dame háromdimenziós képét, és így tud segíteni a leégett templom újjáépítésében.

Velencei_Biennale_magyar_pavilon_1
Kiállítás a magyar pavilonban
Fotó: MTI/Mónus Márton


Említette, hogy lehetne más szempontokat is előnyben részesíteni a fotók készítésekor, mint a gyorsaságot. Az ön által a kiálltáson bemutatott 23 fantázia-kamera között van olyan, ami képes arra, hogy egyedi képeket készítsen?

Természetesen. Ezek mind nagyon mások, mint azok a fényképezőgépek, amelyeket használunk. Nehezek és nehezen kezelhetőek, érteni kell a működtetésükhöz. Mindegyik különleges képet készít. Vannak olyanok, melyeknek nagyon sok lencséjük van, nemcsak egy optikájuk, hanem több száz. Az egyik kamera mozaikképet készít, a rovarok látásához hasonlóan, a másik viszont egyesíti a sok nézőpontot, és egy építészeti axonometrikus képet készít a valóságról.


Másképp alakult volna a fotózás kultúrája a 21. században, ha ezek a fényképezőgépek használatba kerültek volna?

Lehetséges. Én manapság Ázsiában élek, és azt gondolom, hogy ha a fényképezőgépet kínai találja fel, biztosan másmilyen lenne, mint amit most használunk. Az általam alkotott kamerák mind ilyen alternatív fényképezőgépek.

tamas-waliczky_press-image2
Waliczky Tamás
Fotó forrása: ludwigmuseum.hu


Ezek működőképesek is lehetnének. A biennáléra az egyiket megépítette, a látogatók ki is próbálhatják. Amikor megalkotta ezeket a kamerákat, akkor mi volt fontosabb, az esztétikai látványuk, vagy hogy mechanikailag tökéletesek legyenek?

Mindkettő. Nagyon érdekes kihívás volt számomra, hogy ezek a masinák működjenek, technikailag tökéletesen meg legyenek tervezve, és egyben esztétikus, művészi tárgyak is legyenek.


Ön újmédiaművész, sokan úgy gondolják, hogy rajzfilmeket készít digitális technikával. Hol a különbség a két művészet között?

Van egy jó barátom, aki dokumentumfilmeket készít. Őt nem érdekli, hogyan működik a kamera, csak az, hogy felvegye, amit szeretne. A médiaművész viszont arra koncentrál, hogy milyen technikát használ: azt kérdezi, hogy miért így működik ez a gép, mi a különbség közte a hagyományos gépek között. Ilyen szempontból engem is az izgat, hogy mit lehet létrehozni a számítógépekkel, amit a hagyományos technikákkal nem.

Velencei_Biennale_MTI_1
Látogató a biennálén
Fotó: MTI/Mónus Márton


Sokak szemében a több évtizedes múltra visszatekintő médiaművészet még mindig nem számít olyan ?igazi? művészetnek, mint például a festészet vagy a szobrászat. Mi lehet ennek az oka?

Sok idő kell ahhoz, hogy valami beilleszkedjen a művészeti kánonba. A 90-es években, amikor újművészetet csináltunk, a legtöbb ember azt gondolta, hogy ez valami furcsa, művészeten kívüli dolog. Ma már egyre több múzeum és galéria vásárol ilyen képeket. Szerintem pár év múlva ugyanúgy része lesz a művészetnek. Amikor elkezdtem, még csak elektronikus művészeti kiállításokon vettem részt, ma pedig már hagyományos helyszíneken, például itt, a Velencei Biennálén. Ez azt jelenti, hogy az újművészet ugyanolyan formává vált, mint a szobrászat vagy a festészet.

a_magyar_pavilon_600x450
A Velencei Biennále Magyar Pavilonja 2019-ben
Fotó: Boros Géza


Milyen érzés a Maróti Géza építész által tervezett, 110 éves pavilonban kiállítani a modern műveit?

Nagyon érdekes. Többen mondták, milyen szépen összeér a hagyományos szecessziós épület és ez a rendkívül modern, konstruktivista kiállítás. Remélem, hogy a látogatók is így érzik.

Pál Amanda