Nyár végéig megtekinthető kiállításon mutatja be a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyére kiírt tervpályázat első három helyezést elért, valamint öt különdíjas pályaművét a Fiumei úti sírkertben.

A Fiumei úti síkertben, a 29/3-as parcellában megvalósuló emlékhelyre kiírt tervpályázat eredményét ismertető hétfői eseményen elmondták, hogy a kiírásra 42 pályamű érkezett, amelyből hármat díjaztak, ötöt pedig különdíjban részesítettek. Ezt az összesen nyolc pályaművet augusztus 31-ig ismerhetik meg az érdeklődők a Nemzeti Pantheonban.

A fődíjas pályaművet Páll András István és Páll-Sámson Rita készítette. A győztes pályázati terv 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, ugyanakkor monolitikus kinézetükkel egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, melyeken a jelenlegi országhatárokon belül és azon túl született költőktől és íróktól idézett versrészletek és gondolatok szerepelnek.

A második helyezett Baki Áron, Csomay Zsófia, Gadolla Máté, Kőműves Márton és Takács Ákos pályaműve lett. A harmadik helyezést elért tervet Baranyi Judit, Temesvári Bence, Perényi Flóra és Perényi Tamás készítette – közölték a helyszínen.

A pályaműveket rendkívüli sokszínűség jellemezte, megmutatván, milyen sokféleképpen lehet értelmezni a határon túl nyugvók emlékhelyében megjelenő nemzeti összetartozás témáját -– emelte ki Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, aki szerint az a céljuk, hogy a közeljövőben megvalósuló díjnyertes alkotás idővel igazi zarándokhellyé válhasson.

Szabó Levente építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Karának tanszékvezető tanára, a pályázatokat elbíráló testület tagja felidézte, hogy a megvalósítani kívánt emlékhely nem előzmény nélküli: 1931-től a Fiumei úti sírkertben állt már egy jelképes síremlék a külhoni területeken elhunyt és ott eltemetett magyarokra emlékezve. Sok magyarnak, egykori honfitársunknak a mai Magyarország területén nem található sírhelye, a jövőre megvalósuló emlékhelynél rájuk lehet majd emlékezni.

A Nemzeti Örökség Intézete 2023 februárjában hirdette meg Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye című tervpályázatát, melyre építészek, tájépítészek, valamint más alkotóművészeti ágak képviselői és egyetemi hallgatók jelentkezhettek. A cél egy olyan emlékhely tervének a megalkotása volt, mely a határon túli területeken nyugvó magyarok szimbolikus tere a Fiumei úti sírkertben.

A pályázat elbírálását egy tízfős, a hazai építészszakma és a társművészeti ágak jelentős képviselőiből álló szakmai bíráló bizottság végezte, melynek elnöke Fejérdy Tamás, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsági tagja volt. A bizottság tagja volt Szabó Levente és Móczár Gábor mellett többek között Erős István Munkácsy-díjas grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Krizsán András Ybl-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke; valamint Pelle Zita okleveles építészmérnök, a Móricz Zsigmond körtéri 56-os emlékhely tervezője.

A nyertes pályázó által tervezett emlékhely a tervek szerint 2024-ben valósul meg.

A képen Páll-Sámson Rita és Páll András István, a pályázat fődíjasai a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyére kiírt tervpályázat eredményhirdetésén és a pályázatokból készült kültéri kiállítás megnyitóján a Fiumei úti sírkertben 2023. június 5-én.
MTI/Szigetváry Zsolt