Kultúra a fotelből − Vörös István

Hogyan éled meg a
jelenlegi helyzetet? 

Élvezem. Amit mindig szerettem volna, hogy álljon le a légi forgalom, a tengeri közlekedés, mert iszonyatosan környezetrombolóak, megtörtént. Hogy ezért néhány külföldi felolvasóutamról le kellett mondanom? Megéri. Persze nem tudni, meddig tart ez a paradicsomi állapot. Múljon el a járvány, de maradjon meg az önkorlátozás. Csökkent a városban az autóforgalom, jobb a levegő. Hogy egész nap otthon kell lenni? Olyan, mintha egy alkotóházban volnánk. Annak is az a lényege, hogy más dolga sincs az embernek, mint írni. Ennél sincs jobb! Az alkotóház vendégei még a feleségem és a lányom. Jól kijövünk.

Mi volt a legutóbbi
kulturális élményed, amire szívesen emlékszel vissza?  

Minden kulturális élményemre szívesen emlékszem vissza. Az más kérdés, hogy a kultúra nem visszaemlékezésre van teremtve, hanem befogadásra és ismételt befogadásra. A járvány előtti utolsó esemény a Zeneakadémián a Jordi Savall vezényelte régizenekoncert volt. Azóta Szophoklész drámainak újraolvasása a legfontosabb tapasztalat. Illetve volt három, amit eddig nem is olvastam. Igazán kár azon siránkozni, hogy mennyi darabja elveszett a mesternek, ha a hozzáférhető nyolcból is csak hármat-négyet olvasunk.

Kérlek, ajánlj három olyan művet, amit most olvasol! 

Szophoklész Oedipus Kolonosban. Paul Celan versei. Természtesen elolvastam Camus Pestisét. Ő a 20. század egyik legnagyobb írója. Számomra ebben a könyvben nem is az a legfontosabb, amit a járványról ír, hiszen más a pestis, és más a korona. Más, amikor egy város van karanténban, és amikor az egész világ, de egyesével is mindenki. Érdekesebb, amit az egyik mellékszereplő révén az írói műgondról mond, aki a regény folyamán mindvégig készülő művének nyitó mondatával foglalatoskodik. Szavakat húz ki, tesz vissza, cserél le.

Idáig akár ars poétika is lehetne ez, mai szöszölő írásmód megerősítése. Amit Flaubert-től Esterházyig olyan sokan hirdettek helyesen, bölcsen. Ám itt van egy kis baj. Camus szereplője azt nem veszi észre, hogy azon a mondaton nem segíthet a jelzők cseréje, ami önmagában rossz. Camus megmutatja, hogy a szöszölés, az írói műgond a felszín. Nagyon fontos kérdés ez, mert rengeteg múlhat rajta egy műben. A szereplő, mikor a halál közelébe ér, elégetteti egyetlen mondatának füzetnyi verzióját, amit aztán megbán, amint visszakerül az életbe. Fontos, hogy a halál közelében szerzett tapasztalatainkat ne felejtsük el az életbe visszakerülve. Hogy most nem vagyunk a halál közelében? Úgy tűnik, nem, de aztán maszkosan a tükörbe nézünk, és át kell értékelnünk optimizmusunkat (vagy ez a biztonságérzés volna a pesszimizmus?) Hiszen így nem is ismerünk magunkra!

Van-e olyan film, ami
kifejezetten fontos neked ebben az időszakban?

Minden este filmet nézünk. A vírus témából pl. Soderbergh Fertőzés című filmjét. Máskor, a szó szerint egész napos munka után csak könnyed szórakoztató dolgokat nézem szívesen. A hetedik pecsét Bergmanja most nagyon idevágó volna, de nem néztem újra az utóbbi hónapokban. És beválnak az igényes sorozatok is, mert azok egy hétre vagy tovább megoldják a szórakoztatást. Ott van például A korona című, II. Erzsébet életéről, ami a közelmúlt brit történelmének tablója, egyenként megkomponált, egy-egy problémát, alakot kibontó részekkel. Nagyon hatásos pedagógiai eszköz. Magyarországon is készülhetne ilyesmi, ha nem volna se túl agitatív, se túl didaktikus, se túl elfogult. Amire ez a sorozat jó példa. De mi még ott tartunk, hogy a tévéjáték elavult műfaj − hát úgy, ahogy itthon készült, meglehet. Persze úgy sosem szabad műalkotásokat létrehozni, ahogy eddig, rutinból. Ezt a járvány nélkül is tudhattuk.

Tervezed-e, hogy a saját munkáidban hangot
adsz majd ennek az időszaknak?

Ó, ennél már beljebb vagyunk. Két drámát írtam a témában, de persze áttételesek, másról is szólnak. A Hegel halála ez egyik. Hegel ugyanis kolerában halt meg, ami akkoriban megtámadta Berlint. A másik darab maradjon most titok. És persze versekben is ilyesmivel foglalkozom. Mivel is? Ami van? Lényegében nem olyan nagy a különbség mindennapi életem és a korábbi között. Valami azonban változik a világban, a nagy gomböntő ott slattyog az utcákon, és nincs rajta szájmaszk.

Az interjúsorozat többi része itt olvasható.