Mit változtatott az életeden a járvány? Hogyan alakította át a mindennapjaidat?

Picit rendhagyóbban kezdtem ezt az időszakot, mint mindenki más, mert diagnosztizáltak nálam egy betegséget, amit nagyon gyorsan orvosolni kellett. Azt mondták, a műtét előtt ne menjek sehová, nehogy elkapjam a koronavírust, mert akkor el kell halasztani az operációt. A színházak leállása előtt így bő egy héttel korábban elkezdtem a karantént. Amikor hazajöttem a kórházból, már bőven látogatási tilalom volt.

Jól vagy? Sikeres volt a műtét?

Hála Istennek igen. Mikor hazajöttem, elsődleges feladatom az volt, hogy lábra állítsam magam, így minden figyelmem, erőm, küzdelmem erre ment. Ezzel együtt követtem a híreket, figyeltem az operatív törzs tájékoztatóit, próbáltam a lehető legtöbb információt begyűjteni arról, hogy mi történik az ajtón kívül. Tudtam, mekkora súlyt helyez világszerte mindenkire a járvány, de azt éreztem, ezzel a feladattal könnyebben meg fogok küzdeni, mint azzal, hogy felépüljek és visszanyerjem azt a fizikai és lelki állapotomat, ami a betegségem előtt volt. Amikor kezdtem erőt nyerni, úgy voltam vele: oké, mi a feladat? Koronavírus elleni védekezés. Rendben, ez menni fog. A szüleimről gondoskodtam, és nagyon oda kellett figyelnem, hogy miattuk jól szeparáljam magam az emberektől. Mérhetetlen nyugalom és harmónia volt bennem. Nagyon hiányzik, hogy dolgozzam, ebből is érzem, hogy felgyógyultam. Sokkal több az energiám, mint amit képes vagyok magamtól levezetni. Olyan fizikai, szellemi és emocionális energiák, amelyeket a hivatásomban vagyok képes legjobban hasznosítani. Hisztéria nélkül, higgadtan veszem tudomásul, hogy valószínűleg azt fogják legkésőbb megengedni, hogy zárt térben sok ember együtt legyen. Márpedig ez a színház sajátja.

Mi volt az utolsó munkád?

A Teljesen idegenek, amit Czukor Balázs rendezett a Játékszínben. Elképesztően jó móka volt. Szellemileg és érzelmileg egyaránt igénybe vett, harmonikus próbafolyamatot éltünk meg, rengeteg, nyíltan vállalt nézeteltéréssel. Szerettem, hogy bátran megyünk egymásnak az elképzeléseink különbözőségei miatt, hogy azután mindez az energia jól kulminálódhasson a bemutatóig és azt követően.

Most, hogy a vége felé közeledünk, milyen gondolatokat fogalmaztál meg a pandémiával kapcsolatban?

Amikor világszerte ömlött az információ, akkor azt éreztem, nem volt illendő nyilvánosan megfogalmazni: ennek a járványnak számos pozitív hatása is van. A klímakatasztrófa például ez elmúlt évek során nem oldódott meg. Hiszek benne: nézte-nézte a sors, hogy az emberek felérnek-e ahhoz, hogy ezt a feladatot együtt megoldják, vagy nem, és amikor már láthatóan nagy lett a baj, akkor egyszer csak jött a Covid-19. Persze vannak mindenféle összeesküvés-elméletek: „hopp, véletlen leesett egy Petri-csésze, és kiszabadult ez a vírus”. Akárhogy is indult, a klímahelyzettel kapcsolatos változások szerintem feltétlenül pozitívak, amit nagy örömmel figyelek, mert magam is környezet- és állatvédő vagyok. Furcsállnám, hogyha úgy jönnénk vissza a mindennapi életbe, hogy bennünk nem történt változás. Amikor fennáll a veszély, hogy bármikor elveszíthetjük szeretteinket, akkor közelebb húzódunk egymáshoz és letisztulnak a kapcsolataink. A nem érdemi kommunikáció már egyáltalán nem érdekel. Nincs idő. Miközben tombolt a koronavírus, igyekeztem a saját helyzetemből is felállni és ez gyorsan átrántott egy egészen más attitűdbe. Más ember lettem.

Miket néztél, olvastál, hallgattál?

Például a Két pápa című filmet. Csodálatos színészi játék, világítás, fényképezés! Zeneileg visszapattantam a Queenre, ez most egyszerre megnyugtató és megindító számomra. Olvasmánynak szeretettel ajánlom mindenkinek Peter Wohlleben: A fák titkos élete című könyvét. A német erdész arról ír, mennyire intelligens élőlények a fák, hogyan kommunikálnak egymással, és hogy egészen másképp láthatnánk vagy néznénk a világot, hogyha ezeket tudnánk róluk. Sokkal összetettebbek a működési formáik, mint amit az ember el tud képzelni róluk, és ezért nagyobb tisztelettel kellene bánni ezekkel az élőlényekkel a Földön.