Országszerte több száz helyszínen, több mint ezer programmal várják az érdeklődőket a Kultúrházak éjjel-nappal idei eseménysorozatán szeptember 24. és 26. között.

A Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) szervezésében megvalósuló rendezvénysorozat megnyitója szeptember 24-én, pénteken Pomázon lesz, szombaton a kistelepülések képviseletében Tarjáné a főszerep, a vasárnap pedig Miskolc központtal a nagyvárosokról szól.

A rendezvénysorozat programjait a kulturhazak.hu oldalra tölthetik fel az intézmények. Bordás István főszervező, az MNE elnöke reményét fejezte ki, hogy a weboldalon létrejöhet egy olyan adatbázis, amely év közben is egybegyűjti a hazai közművelődési intézményeket és azok programjait.

„Célunk, hogy ezt a három napot átültessük az év valamennyi napjára, vagyis legyen látható, elismert és fontos a közművelődési intézményekben dolgozók munkája mindenki számára” − mondta a videón bejelentkező Kiss Szabolcs, az Emmi közművelődésért felelős főosztályvezetője.

Kitért arra, hogy az országban több mint hatezer közművelődéssel foglalkozó szervezet működik, és − 2019-es adat szerint − egy év alatt mintegy 63 millió látogató vesz részt különböző programjaikon. Hozzátette: a programsorozat jelmondata − „Mindennap értéket adunk” − arra hívja fel a figyelmet, hogy a közművelődés a hétköznapokon is értékes kultúrát közvetít és teremt.

A korábbi évekhez hasonlóan az esemény védnöke Novák Péter. A zenész, színész, rendező a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy értékeinket, kultúránkat együtt, közösségben élhessük át, ünnepelhessük meg, és mint mondta, ebben játszanak fontos szerepet a kultúrházak.

A táncházak, népzenei és néptánctalálkozók mellett az idei programfelhozatalból kiemelkedik Szakcsi Lakatos Béla zongoraestje a szentesi Hangversenyközpontban, az Agóra Veszprémben Minecraft-napra várják a fiatalabbakat, az esztergomi Művelődés Házában klezmerkoncert lesz. Éjszakai pingpongbajnokságot rendeznek a budapesti Kondor Béla Közösségi Házban, a Békásmegyeri Közösségi Házban a Kolompos együttes játszik, a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központban utazó planetárium várja az érdeklődőket, Olaszfán pedig szüreti felvonulást tartanak.

A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton idén is részt vesznek határon túli települések, táncházak lesznek a vajdasági Szabadkán és a szlovákiai Komáromban. A koronavírus-járvány miatt idén tavaszról őszre halasztott esemény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Fotók: KHÉN sajtótájékoztató