A Liszt Ferenc műveinek ismeretlen változatai a budapesti Liszt Múzeum archívumából című kiadványt szombaton mutatták be.

A közönség számára eddig nagyrészt ismeretlen Liszt-átiratok értékét emeli, hogy ezeket vagy maga a szerző készítette, vagy kisebb változtatásokat kérve jóváhagyta őket. A DVD-n hallható műveket a Zeneakadémia tanárai adják elő, az egyik felvétel a 2011-es bicentenáriumi fesztiválon készült élő előadás, a többi zenei anyag koncerttermi felvétel, a kísérő szöveg pedig négy nyelven ad tájékoztatást mind a kéziratokról, mind a művészekről.

A kiadvánnyal együtt a Liszt Múzeum Alapítvány bemutatta Landau Alajos Lisztről készült szénrajzát is, amelyet idén szeptemberben vettek meg Stefan Nebehay bécsi antikváriumából (Wiener Antiquariat). A 68×59 centiméteres szénrajzot Golo Landau aláírással Landau Alajos (1833–1884) 1873-ban készítette.

A portré feltehetően a Zeneakadémia 1873. márciusi megalapítása alkalmából készült, ugyanis Lisztnek vezető szerepet szántak az új intézményben.

Landau Alajos Pesten született, 1852-től segédtanító volt nép- és városi rajztanítóként dolgozó édesapja mellett. Ezután a Bécsi Képzőakadémián tanult tovább, majd 1859-től a szegedi reáliskolában oktatott. 1871-ben a vallás- és közoktatási miniszter a németországi rajziskolák tanulmányozására küldte.

Hazatérése után, 1872-től a VI. kerületi főreáliskolához került rajztanárként. Később szakmai szervezetek tagjaként fő előmozdítója volt az 1875-ös Országos Rajzkiállításnak. 1874 és 1876 között a Tanárképző Gyakorló Középiskolában vezette a rajztagozatot. 1876-tól haláláig magántanárként dolgozott a Műegyetemen.

Kiemelt kép: Landau Alajos: Liszt Ferenc portréja, 1873