Lelkünkből
Miskolcon alakult, s 1978 és 1983 között a vidék és a főváros közti válaszfalat elementáris erővel törte át romantikus rockzenéjével az Edda Művek. 1985 májusában az énekes Pataky Attila újraindította a csapatot – nála legalább egy generációval fiatalabb, fővárosi társakkal. A Lelkünkből a zenekar unplugged albuma, mely a gitáros Kun Péter utolsó televíziós fellépése is volt: az ígéretes rockgitárost az agárdi Edda-tábor idején máig tisztázatlan körülmények között halálra gázolták. Ezt követően tért vissza közéjük Alapi István, aki azóta is a zenekar tagja.
A Magyar Televízió a kilencvenes években a külföldi MTV (a kezdőbetűk hasonlósága ne tévesszen meg!) mintájára népszerű hazai előadókkal visszafogott hangszerelésű, az „ülős” koncertek hangulatát idéző, azaz unplugged sorozatot készített. E koncepció részeként született meg az Edda nagylemeze, melynek végére rákerült a Kun Péter emlékére írt címadó szám is.
Az Edda frontemberével készült interjúnkat itt olvashatod el, videóinterjút itt találsz, az együttesről pedig itt tájékozódhatsz.