Nélküled
Nélküled – a dal, amit az aszfalt is tud
A Nélküled olyan popdal, amely lassan népdallá válik – előbb a dunaszerdahelyi DAC himnusza lett, majd elkezdett úgy tekinteni rá a felvidéki magyar közösség, hogy ez bizony az ő daluk. Aztán már nem csak ők. A Nélküled elhangzott 2019. november 15-én a Puskás Aréna megnyitóünnepségén, két kisgyerek előadásában is, és ma már szerte a Kárpát-medencében éneklik állampolgári eskükön, esküvőkön, focimeccseken. Pedig véletlenül talált rá a dallamra Leczó Szilveszter Lecsó, az Ismerős Arcok egykori billentyűse otthon, gyakorolgatás közben. A témát megmutatta a zenekari próbán a többieknek, és Nyerges Attila, a zenekar énekese, azonnal megírta rá a szöveget – és valahogy működni kezdett. A dalt feldolgozta többek között a P. Mobil, Vincze Lilla és Pély Barna, Mága Zoltán, sőt Gáspár Győző is. A Nélküledet már az autók is eléneklik utasaiknak: Magyarország harmadik zenélő útján, a 21-es főút Hatvanból Lőrinci felé vezető szakaszán is megszólal, ha az autók felgyorsulnak 80 km/órára. Jártál már arra? Próbáljátok ki!
Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig? Katt ide, ha szeretnéd megtudni! Ha szeretnél még olvasni az Ismerős Arcok zenekar történetéről, ajánljuk a Popkulturális Értéktárat, és ha többet szeretnél tudni a tudásátadásról és kollektív értékeink megőrzéséről, olvass bele a Magyar Kultúra magazin Közös című lapszámába.