Hétfő este kulturális beszélgetésekkel és a várossal való ismerkedéssel megkezdődött a Pilinszky100 centenárium római irodalmi útja.

A Juhász Anna irodalmár szervezésében, a Petőfi
Irodalmi Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával létrejött, egész
éves programsorozat első külföldi állomása azért az olasz főváros, mert a 20.
század egyik legjelentősebb költője több szálon is kötődött Rómához.

Először kivételes társasággal látogatott Itáliába.
Prága, Genf és Montreaux érintésével, 1947. december 20-án érkezett Rómába
Toldalagi Pál költő társaságában, csatlakozva számos magyar íróhoz és
alkotóhoz, képzőművészhez, akik Kardos Tibor és a római Collegium Hungaricum
meghívására több hónapot tölthettek az országban.

„Ott volt közöttünk Weöres
Sándor, Károlyi Amy, azelőtt Ottlik Géza, majd utána sorban, többnyire
hónapokon át Déry Tibor és felesége, Oravecz Paula, Balázs Béla, Kerényi
Károly, Lukács György, Pilinszky János, Toldalagi Pál, Nemes Nagy Ágnes,
Klaniczay Tibor, Veress Sándor zeneszerző, valamint Hantai Simon és Fiedler
Ferenc festők. Kardos Tibor az Akadémián előadásokat is rendezett számunkra.
Többek között, kérésére Kerényi Károly vallástörténeti szempontból
végigvezetett bennünket a Forum Romanumon” – emlékezett Lengyel Balázs Két
Róma
című kötetében. Ez és további visszaemlékezések, leírások adják a
vázát a készülő utazós videónak, amely a Pilinszky100 sorozat korábbi,
székesfehérvári irodalmi forgatásához hasonlóan átfogó képet kíván adni a költő
és a város kapcsolatáról.

A római utazás során a Pilinszky100 centenárium vendégei, Bánki Éva író, irodalomtörténész, Lanczkor Gábor József Attila-díjas író, Pál Dániel Levente költő, műfordító és Vecsei H. Miklós Junior Prima díjas színművész Juhász Annával közösen keresik a kapcsolódási pontokat a száz évvel ezelőtt született költőhöz.

A készülő filmben a Piazza di Spagnát, Ostiát, azaz a Rómához közeli tengerpartot, az Akadémia loggiáját és Pilinszky János egyik fontos római helyszínét, a Lago Argentina tér kávézóját is bemutatják. A vendégek a költő szemlélődéséről, római magányáról, a több ezer éves történelemhez való viszonyáról beszélgetnek, míg a Vatikánba látogatva a Rómában írt, Piéta című verse kerül fókuszba.

A Collegium Hungaricumban két rendezvény is a centenáriumhoz kapcsolódik.

Szerda este a vendégek a városhoz fűződő első benyomásaikról, Pilinszky Jánoshoz való kötődésükről beszélgettek, és verseiket, prózarészleteiket olvasták fel a közönségnek.

Elhangzott Lanczkor Gábor Folyamisten című, az Örök Városról
szóló prózája. Bánki Éva Pilinszky János és Toldalagi Pál költészetének
közös pontjait és a két alkotónak a történelemhez fűződő szövevényes viszonyát
elemezte. Pál Dániel
Levente az Életfogytiglan című, „Az ágy közös. / A párna nem” szöveg
kapcsán saját verseit és azokat a nyelvbéli hatásokat mutatta be, amelyek  József Attilának és Pilinszky Jánosnak tulajdoníthatók
költészetében. Vecsei H. Miklós Szabó Balázzsal közös Pilinszky-estje
kapcsán mesélt a nézőknek, és megemlítette, hogy a pár napos út máris mennyit segített
számára a Piéta vers megértésében.

Rómának a látogatókra tett hatása mindenkit
csöndre és elmélyülésre hangol, ami egyenes út a Pilinszky által oly sokszor
emlegetett szemlélődéshez.

Juhász Anna az est több pontján is
utalt a magyar irodalom római élményeire, megemlítette az irodalomtörténeti
forrásokat és Pilinszky mindig szeretetre intő, naplójában megjelenített
gondolatait. Ezek, mint az édesanyjával, családjával való viszonya, a kiválás
és a valakihez tartozás kettőssége és egy zsúfolt római akadémiabéli estéjének
élménye talán kulcsot jelenthetnek számunkra életműve megértéséhez: Adj erőt ahhoz, hogy egyéni életemet föláldozva, tisztán lássam és kövessem
csillagomat!... Segíteni akarok mindenkin. Jó akarok lenni mindenkihez. Átlépni
önmagamon, átlépni önzésemen! Kinyílni, szeretni, élni! Nem hős akarok lenni,
hanem jó. Egyetlenegy: dolgozni szeretnék. Ugye szelíd vagy, és véghetetlenül
jó? Ugye megbékélünk és találkozunk benned? Ugye senkit se veszejtek el azok
közül, akiket szeretek? Arcok, drága arcok, ugye nem kell lemondanom róluk? Ez
a gyengém elkísér a sírig, add, hogy ez is javamra váljon.”

A program ma este élő bejelentkezéssel
folytatódik, amelyet a Juhász Anna Irodalmi Szalon és a Petőfi Irodalmi Múzeum
Facebook oldalán tudnak megnézni az érdeklődők.

Az esemény itt található.

Nyitókép és fotók: Várhelyi Klára