A vírushelyzet az elmúlt két évben többször is keresztülhúzta a számításaikat, de vannak olyan előadók, akiket végül sikerült a 2022-es fesztiválra újra leigazolni − ilyen például az indusztriális metál úttörőjének számító, több mint három évtizedes történettel rendelkező brit Godflesh, amely először koncertezik Magyarországon. Szintén az Egyesült Királyságból érkezik az Antimatter, ami Mick Moss és Duncan Patterson (ex-Anathema) duójával indult, mára pedig Moss szólóprojektjévé vált, amit zenekaros formában visz színpadra. 

Egyébként ha csak a most bejelentett nemzetközi felhozatalt nézzük, már önmagában is egy rendkívül sokszínű, a kontinens minden tájáról érkező fellépőgárdát látunk: Skandináviát képviseli a norvég Sturle Dagsland, aki egy kalandos, szürreális és egyben gyönyörű utazásra hívja a hallgatóit sötét, éteri és rendkívül intenzív zenéjével. De nemcsak északról, hanem egészen délről is érkezik fellépő: a török She Past Away, akik a dark-wave és a post-punk elemeit egyesítik az 1980-as évek átdolgozott hangzásával, illetve Olaszországot képviseli Lili Refrain énekes-gitáros-zeneszerző, akinek hangzásában egyszerre található meg a folk, a pszichedélia, a blues, a rock, a metál, a lírikus opera és a virtuóz gitárjáték. 

A hazai frontot erősíti a magyar dark zene legkultikusabb zenekara, az 1980-as évektől az underground zenei életet jelentősen meghatározó F.O. System, akiknek koncertje igazi ritkaságszámba megy, a Fekete Zajon is most lépnek fel először, csakúgy, mint a jövőre első magyar nyelvű albumával jelentkező Platon Karataev. Nem úgy, mint a Vágtázó Halottkémek, akik a Fekete Zajra tulajdonképpen hazajárnak, és szuggesztív, mondhatni őrült produkcióval kápráztatják el a közönséget. 

A Fekete Zaj első nevei előrevetítik, hogy a fesztiválon 2022-ben is egyszerre lesznek jelen a legendás, jól ismert zenekarok és az újdonság erejével ható zenei felfedezések is. A lista pedig az elkövetkező időszakban csak tovább bővül, a szervezők ígérete szerint még rengeteg izgalmas nemzetközi és hazai előadó várható.

Kiemelt kép: Bands through the lens